Mint az előre látható volt, itt a „mi már három évvel ezelőtt megmondtuk” kezdetű ostobaság. A magyar külügyminiszternek titulált személy – aki nem kevésbé lojális Moszkvához, mint elődei közül Sík Endre (1958-61), Péter János (1961-73) vagy Puja Frigyes (1973-83) –, sietett úgy tenni, mintha az ukrán kapitulációra irányuló tevékenysége mindig is azonos lett volna a békevággyal. Persze, mivel nem ért se a diplomáciához, se a történelemhez, most is kapkod és kényszeresen túlmozgásos. Az Egyesült Államok elképesztő nyomása hiába szorította rá Ukrajnát egy olyan fegyverszüneti ajánlatra, amelyet az orosz hadsereg nem tudott kikényszeríteni, a fronton egyelőre a korábbinál is véresebb harcok dúlnak – mindkét fél bizonyítani akarja, hogy van még ereje a folytatáshoz.
Ez még messze nem az az állapot, amikor a háborúk véget szoktak érni, ráadásul az amerikai álláspont is bizonytalan, semmi jele, hogy Moszkvára is hatással lenne.
De van itt más is. Akárhogy ér véget a háború, a világ már semmiképpen sem fog visszatérni a 2022 februárja előtti viszonyokhoz. Az orosz agresszió és a kétségessé vált amerikai elkötelezettség kettős hatására Európa elkezdte kiépíteni saját védelmét, ami új uniót, az eddiginél szorosabb politikai kohéziót feltételez. Orbán Viktor hangzatos tirádái dacára nem is próbál szembeszállni az elkerülhetetlennel, a legutóbbi EU-csúcson is csak az Ukrajnának szánt segítséget igyekezett megfúrni.
Az unió 800 milliárd eurós haderőfejlesztési alapjának javát nem Amerikában szándékozik elkölteni. Miért is tenné, amikor Trump például parancsot adhat az F-35-ös vadászbombázók elektronikájának lekapcsolására vagy visszatarthatja a műholdas hírszerzési adatokat? A nukleáris ernyővel is játszik: van, nincs, meglátjuk, mennyire lesztek kezesek…
Ez talán az új világrend legveszélyesebb aspektusa. A francia és a brit atomarzenál egyelőre inkább jelképes elrettentő erő, megsokszorozása évekbe telik. Németország nem akar saját bombát, de Donald Tusk lengyel kormányfő nem fogalmazott egyértelműen, amikor hazája védelmi képességeinek fejlesztéséről és a nukleáris fegyverekhez való esetleges új viszonyáról beszélt. Úgy is lehetett érteni, hogy a francia-brit szerepvállalásra gondol, de úgy is, hogy Lengyelország is beléphet az atomklubba. Ugyanezt gondolják Ukrajnában, ahol keservesen megbánták, hogy a Szovjetunió szétesésekor nem tartottak meg legalább néhány robbanófejet. De a technológia szükség esetén gyorsan elsajátítható, megvan hozzá a tudományos és katonai háttér.
Ha mindez nem lenne elég, Trump Iránt is kóstolgatja. Hol kereskedelmi hajóinak feltartóztatásával fenyegetőzik, hol visszatérést ajánl az épp általa leállított atomtárgyalásokhoz. Márpedig ha az ajatollahoknak egyszer tényleg lesz atomfegyvere, akkor a szaúdiak sem adják majd alább. Következik Dél-Korea és Japán.
Amennyiben az Orbán-kormány tényleg magyar külpolitikát folytatna, sürgősen szövetségesek után nézne. Moszkva és a mai Washington helyett meg kéne próbálni Varsóban, Berlinben, Párizsban és – irgalom ura, ne hagyj el! – Brüsszelben. Persze ott van Kijev is…
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. március 14-én.
