Azt mondta szerdán a miniszterelnök, hogy kimaradtunk a háborúból. Nyilván abban a reményben, hogy ezt majd kiemeli az orosz nagykövetség hazaküldött távirata, idehaza pedig meghallják az oroszbarátsághoz és ukránutálathoz szoktatott szavazói. Ne várjunk tőle lehetetlent, azt mégsem mondhatta, hogy ha a NATO keveredne háborúba, akkor oda mi is küldenénk katonákat. Valószínűleg Márki-Zay Péter eme kijelentésének köszönheti az újabb kétharmados parlamenti többségét, s ebből a szempontból most lényegtelen, hogy nem ez a helyzet, Ukrajnán kívül senki nem háborúzik Oroszországgal. Viszont egy csomó szövetségesünk úgy véli, hogy érdekében áll segíteni az ukránokat, mert ha ők elesnek, akkor ki tudja, kik következhetnek.
A jelenlegi magyar álláspont csak azt garantálja, hogy mindenképpen veszítsünk. Ha az oroszok nyernek, akkor megérkezik a határunkra egy revansista birodalom, ha az ukránok, akkor lesz rá eszközük, hogy éreztessék a neheztelésüket.
Amúgy meg természetesen nem maradunk ki a háborúból. Ha már „15 millió” magyar nevében beszél, a kormányfő elmorzsolhatott volna egy könnyet a fronton elesett vagy a hátországban meggyilkolt magyar nemzetiségű ukrán állampolgárokért. A szankciókat az Európai Unió a háború miatt vetette ki Oroszországra, ha az azokat megszavazó Orbán tényleg úgy hiszi, hogy bombaként itt robbannak, akkor az is Putyin bűne. Magyarország részt vesz az Ukrajnának nyújtott 18 milliárd eurós EU-segélyben, ad pénzt a „békealapba”, amelyből fegyvert és katonai kiképzést is finanszíroznak, ha nem is veri nagydobra, de átenged területén Ukrajnának szánt hadfelszerelést és egy külön NATO-harccsoport is szerveződik, hogy erősítse hazánk védelmét.
Olcsó, hazug, kétkulacsos és kudarcra ítélt politikát folytat a kormány. Minél tovább, annál katasztrofálisabb következményekkel.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 23-án.
