Könnyű háborúzni diktátorral, rezsimmel vagy akár egy országgal. Világos, ki az ellenség. Sokkal nehezebb – és nem is érdemes – egy néppel háborúzni, mert azzal nincs mit kezdeni. Az már csak olyan, hogy ott van és a végén is ott lesz. Amikor a fegyverek majd elhallgatnak, akkor bizony együttélés következik, kezdetben ingerült, gyanakvó, aztán óvatosan javuló, és még azt sem lehet kizárni, hogy egy szép napon az ellenségeskedők arra ébrednek, hogy közösek az érdekeik és érdemes lenne szövetségre lépniük. Mondjuk, mint a franciák és a németek, vagy mi és az osztrákok, netán a japánok és az amerikaiak.
Aminek végképp nincs értelme, az egy nép kultúráját ellenségnek nyilvánítani. Anélkül ugyanis nincs nép. Arról nem tudnak és nem is fognak soha lemondani, mert az ők maguk. Érthető, hogy Ukrajna most, a háborúban válik igazi nemzetté, az eddig ukránul és oroszul beszélők egymásra találnak és érzelmi vagy praktikus okokból, uram bocsá’ a konfliktus kényszere alatt úgy döntenek, hogy akkor ők ezentúl ukránok lesznek. Mint Zelenszkij elnök, akinek az orosz az anyanyelve és egy még jócskán a Szovjetunióban indult, Moszkvából sugárzott humoros egyetemi vetélkedőben tűnt fel, abban az időben, amikor szülővárosát, Krivij Rihot még ő is Krivoj Rognak ismerte. Most viszont minden éjszaka ukránul szól országához.
Az is érthető, hogy az oroszul, ukránul vagy épp magyarul beszélő ukrajnaiak dühösek Putyinra és az oroszok őt támogató (valószínű) többségére. No de mi köze van ehhez Puskinnak, Gorkijnak, Muszorgszkijnak vagy Csajkovszkijnak? Mi köze volt Richard Wagnernek Auschwitzhoz? És ha neki volt, mert száz évvel korábban antiszemita nézeteket vallott, akkor hogyan lehet még Porsche vagy Ford néven autókat, Hugo Boss címkével öltönyt eladni?
Az oroszokat „en bloc”, összességükben büntető szankciók pont annyira jogosak, mint annak idején a benesi dekrétumok, a csehszlovák-magyar „lakosságcsere” vagy a svábok kitelepítése. Lapunk szombati Visszhang mellékletében megírtuk Anna Kuznyecova történetét: a 26 éves grafikust nem veszik fel az európai egyetemekre, Magyarországon és másutt sem adnak neki letelepedési engedélyt, merthogy orosz. Hát tehet róla? Ellenzi a háborút és elhagyta szülővárosát, Moszkvát, de megértés és segítő kezek nélkül maradt. Menjen vissza oda, ahol fél évvel a területrabló agresszió kezdete után börtön jár a háború szóért? Vagy fogadja el a névházasságra vonatkozó ajánlatokat, hogy csalás révén válhasson európai emberré?
Van némi logika az orosz turisták kitiltásában, elvégre ne mászkálhassanak gondtalanul a budai Várban vagy a prágai Károly-hídon, amíg Putyin rakétázza Kijevet meg Harkivot. A vízumszigorítás azonban főként a városi középosztályt sújtja, amely a szegényebb, vidéki lakosságnál kevésbé támogatja a háborút. Nem megtiltani kellene az oroszok turistaútjait, hanem ellenkezőleg, megkönnyíteni a belépésüket – és a maradásukat is. A kémeket persze lehetőség szerint ki kell szűrni, de minél többen lássák a különbséget! Abból nem a Kreml, hanem Kijev jönne ki jobban.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. augusztus 17-én.
