Tényleg butuskának kell lenni ahhoz, hogy valaki azt higgye, David Pressman a magánvéleményét mondja, amikor egész interjúsorozatot ereszt meg a magyar kormány irányába. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete felkészült, sokat látott ember, aki természetesen a külügyminisztériuma és a Fehér Ház által rábízott feladatot hajtja végre.
Régebben, amikor még igazi újságírók is találkozhattak Szijjártó Péterrel, meggyőződhettünk róla, hogy ő se nem butuska, se nem az a kocsmai prosztó, akinek legutóbbi megnyilvánulásai mutatják. Ő is utasítást teljesít, amikor gyalázatos hangnemben válaszol Pressman figyelmeztetésére. A diplomata szerint „a világ megváltozott, és már nincs az a lehetőség, hogy mindkét oldalra játsszon valaki, amikor tényleges háborút vívunk Európában.” Az üzenet egyértelmű: nincs kecmec, a magyar kormánynak el kell döntenie, hogy a Nyugattal vagy a Kelettel kíván tartani. Erre csak durcás óvodások mondhatják, hogy kit érdekel, mit gondol az amerikai nagykövet.
A miniszterelnök sokszor kifejtette, hogy szerinte a Nyugat hanyatlik és közeleg a Kelet ideje. Nem hisszük, de tételezzük fel, hogy igaza van, és egyszer, évtizedek múlva majd ez lesz a helyzet. Most azonban, mint maga mondta, a magyar külkereskedelem 85 százaléka az Európai Unióhoz kötődik. Ő ismerte be, hogy emiatt meg van kötve a keze, ha akarja sem tudja kivezetni az országot a nyugati szövetségből.
Már csak azért sem, mert nem igaz, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Ha lenne, Szerbia nem törné kezét-lábát, csak hogy megőrizze az uniós csatlakozás esélyét, nem keresné kétségbeesetten Berlin és Párizs kegyeit. Amikor – és ha – eljön a Kelet ideje, az nem Oroszországé lesz, hanem Kínáé, és abban az oroszok legfeljebb alárendelt, kisebb partnerek lesznek. Kína viszont messze van és bármekkora lesz jövendő súlya a világgazdaságban, Magyarországnak akkor is fontosabbak lesznek a német, olasz, lengyel, román és bizony-bizony, az ukrán szálak.
Vagyis Pressman felvetésére egyetlen logikus, a magyar érdeknek megfelelő válasz van. A helyzet egyértelműségét mutatja a külügyminiszteri hiszti is, hiszen ha lenne értelmes alternatíva, azzal most kellene előállni. Az ország érdeke itt nyilvánvalóan ütközik a hatalmon lévőkével, akik nem hajlandók elfogadni, hogy rájuk is érvényesek legyenek a nyugati politikai korlátok: senki sem kormányozhat örökké és senki sem lophat büntetlenül a közösből. Ezek a korlátok nem véletlenül alakultak ki, általuk garantálható a közjó hosszú távú érvényesülése, továbbá a rendszer rugalmassága, válság-leküzdő képessége.
Magyarországot Ady Endre 1905-ben nevezte el komp-országnak. Így folytatta: „Miért hazudták, hogy a komp – híd, – óh Potemkin, te kenetes kezű szent ember, te csak Katalin cárnőt csaltad meg. Ideálisták és gonosztevők összeálltak, álság levegő-köveiből várakat csináltak, teleujjongták a világot, hogy a Kárpátok alatt kiépült Európa… A nagy Humbug nem Európának ártott meg, a hazugságot itthon hitték el.” A dolgok azóta se változtak, ám most van egy kis gond. Hiába tapasztalt a révész, ha nincs túlsó part. Hiába indulna neki Orbán, a híd a semmibe vezet. A többi humbug.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. február 6-án.
