A magyar miniszterelnök még a mostaninál is nagyobb bajba kerülne, ha hirtelen kitörne a béke. A háború legutolsó áldozata az általa az elmúlt években felépített és legalább jövő tavaszig érvényesítendő haditerve lenne. Pedig erre nagyon számít, nemrégiben összeszámolták, hogy a Kossuth nevét régóta teljesen méltatlanul viselő rádióban beszélve csaknem percenként hagyta el ajkait az „Ukrajna” vagy az „ukrán” szó, minden egyes alkalommal valami veszéllyel, negatívummal párosítva. Újabban már azt az érzetet próbálja kelteni, hogy Ukrajna nem csak kémkedik, de voltaképpen meg is támadhatja Magyarországot. Adófizetői forintok milliárdjait költötte előbb egyszerűen „békepárti”, aztán már kimondottan ukrán- és Európa-ellenes plakátokra, internetes, tévé- és egyéb hirdetésekre. Ideje is fogytán, most már a hívek fejében is nehéz lenne váltani, meg aztán az ország állapota se nagyon enged mást, mint a félelemre alapozott kampányt.
Halálfélelemre, hiszen itt már semmi más nem segít. (A nyílt diktatúra bevezetését most hagyjuk, induljunk ki abból, hogy az kifejezetten rövid távú megoldást hozna, amivel nyilván ő is tisztában van.) Szóval marad a zsigerekre ható jelmondat: vagy ő, vagy a pusztulás. Na most képzeljük el, ha idő előtt kitör a béke és a második lehetőség helyett pusztán a távozásáról kellene szavaznunk. Az a választás már sokaknak könnyen menne azok közül is, akik eddig kényszeresen, eszük helyett az ösztöneikre hallgatva kitartottak mellette. Úgyhogy a miniszterelnök akárhogy veri a mellét, hogy csak úgy szétfeszíti a békevágy, objektíven nézve a háborúban érdekelt, mégpedig a minél véresebben. Ugyanis ameddig az tart, addig időről időre összehívhatja a fene bizalomgerjesztőnek szánt Védelmi Tanácsot, forgathatja a szemét, és tehet úgy, mint aki hatással van Vlagyimir Putyin vagy Donald Trump gondolkodására. Külügyminisztere lázasan telefonálgathat orosz kollégájának, az ő Szergej barátjának vagy amerikai partnerének, Marcónak, azok nyilván elgondolkodnak mélyenszántó helyzetelemzésén. (Ebből a három-négy évből egyszer még film lesz, méghozzá olyan, hogy eltörpül mellette az Elkxrtuk.)
Persze, ha a számára legrosszabb forgatókönyv jönne be és valami csoda folytán még idén abbamaradna a mészárlás, a kormányfő rögtön jöhetne azzal, hogy ő előre megmondta, tárgyalni kell. Ez azonban nem olyan jó kampányfogás, mint a lakosság háborúval és halállal való ijesztgetése. Ráadásul nem kell extra bölcsesség és történelmi doktorátus annak megállapításához, hogy a háborúk általában tűzszünettel, majd béketárgyalással szoktak véget érni. (Persze nem mind, előfordul hogy az egyik hadviselő fél egyszerűen megszűnik létezni, de azért zömmel.) Vissza lehet keresni, három és fél éve a Népszava is megírta, hogy amikor majd az egésznek vége szakad, akkor Ukrajna kisebb, Oroszország pedig szegényebb lesz.
Az már nehezebb, de egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, hogy mennyivel kisebb és mennyivel szegényebb, pedig ettől is függ majd, hogy mennyire lesz stabil a létrejövő konstrukció. Ami viszont már most teljesen világos: Magyarország komoly vesztese ennek a konfliktusnak. Nem mintha az elvesztett vagy legalábbis visszaesett orosz kereskedelmi kapcsolatok, például az energiahordozók importja nélkül megállt volna az élet, hanem mert a kormány szembekerült Európával, amely nélkül viszont szó szerint megállna az élet. A Budapesten oly lelkesen üdvözölt új lengyel elnök, Karol Nawrocki talán morcos lesz majd Ukrajnával, no de az oroszok iránt meg végképp nem táplál meleg baráti érzelmeket. A magyar kormány helyzete vele sem javul túl sokat.
Szóval marad a béke sürgetése, miközben a miniszterelnök alighanem azért fohászkodik, nehogy hallgassanak rá azok, akiktől ez az egész függ, elsőként is az oroszok. George Orwell óta tudjuk, hogy a háború voltaképpen béke, a szabadság meg (rab)szolgaság. A propagandának régi és jól bevált receptúrája van, s az is nyilvánvaló, hogy válsághelyzetekben a hangnemet az abszurd végletekig kell fokozni. Ebből ítélve tényleg nagy a baj ott fenn Budán. És nem látszik a „B” terv.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. június 10-én.
A szerkesztő megjegyzése
A rendeleti kormányzásról nem is beszélve…
