Vigyorogva szorongathatjuk egymás kezét: túléltük! Legalábbis, ha kinyomtatták ezt az újságot és a következő nagyjából fél napban már nem következik be nagyobb tragédia, akkor elmondhatjuk, hogy a világ nem pusztult bele Donald Trump elnökségébe. Igaz, hogy Észak-Korea már nukleáris csapásmérő tengeralattjárót épít, Iránnak tucatszor annyi dúsított uránja van, mint négy évvel ezelőtt, a világban egyre több az ilyen-olyan zsarnok, Kína és Oroszország befolyása pedig jelentősen megugrott, de legalább nem tört ki atomháború, az is valami.
A nácisztikus nárcisz nem tudta legyilkolni az amerikai demokráciát, dolgavégezetlenül távozik a napsütötte Floridába, hogy önfeledt golfozással és keserű átkozódással tölthesse élete hátralévő, az önreflexió érdekében remélhetőleg jó hosszú részét. A pelenkás bébi Trumpot ábrázoló hatméteres léggömböt, amelyet három éve az angol ellentüntetők röptettek, megvásárolta a London Museum mint a korszellemet kifejező ereklyét, tehát ezzel is megvolnánk.
Sajnálatos módon azonban van itt még egy-két apróság. Mármint túl azon, hogy mi lesz az eladatlanul maradó narancssárga arckrém hegyekkel. Például itt a világjárvány, amelyet nem Trump robbantott ki, de mulasztásos kötelességszegést követett el azzal, hogy nem vetette latba óriási hatalmát az emberveszteség és a gazdasági kár enyhítéséért. (Erre vezethető vissza az is, hogy csaknem egy évszázad óta ő az első elnök, aki több munkanélkülivel hagyta maga mögött Amerikát, mint amennyivel átvette.) Az Egyesült Államok súlya lehetővé tette volna, hogy a világ összefogva, koordináltan, tudományos és gazdasági lehetőségeit optimális hatékonysággal kihasználva lépjen föl, de pechünk volt az időzítéssel. A Covid-19 pont rossz elnök idején sújtott le. Nem csak a 400 ezer amerikai, de a több mint 1,6 millió más emberélet egy részét is meg lehetett volna menteni – ekkora számoknál már kicsiny töredék is rengeteg sors. Trump azonban a lovak közé dobta a gyeplőt, nem érdekelték a következmények – pedig utólag elég nyilvánvaló, hogy ezen múlt az újraválasztása. Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmi sem érdekelte a a golfon és az újraválasztásán kívül, ez saját szempontjából is elég jelentős hibának tűnik. A járvány majd elmúlik, de az elképesztő hazugságokkal módszeresen összezavart emberek itt maradnak.
Ezen nem segít sem a közösségi média csendrendelete, sem az, ha a szenátus utólag elítéli Trumpot és eltiltja a tisztségviseléstől. (Különben sem valószínű, hogy komolyan gondolta 2024-es indulását. Hallott már valaki Schmitt Pál PhD-hallgatóról?) Maradnak továbbá a felbátorodott jobboldali hordószónokok, a „most már ki lehet mondani” mentalitás, az elfogadhatónak beállított erőszak.
Joe Bidennek angyali türelemre és vasakaratra lesz szüksége a kár csillapításához. Az új amerikai kormányzat intellektuálisan és élettapasztalatban is a legjobb erőket próbálja mozgósítani, de vigyáznia kell. Nem a múlt visszaépítése a cél, friss ideálokra van szükség, ha az emberiség nemcsak túlélni akarja a következő négy évet, hanem kezdeni is akar vele valamit.
Megjelent a Népszava január 20-i számában. A szerző, a lap külpolitikai rovatvezetője, a Népszabadság volt washingtoni tudósítója.