Vagy annak teljes hiánya. Vegyük például a kormányt, amelyik legszívesebben semmit sem tenne a járvány ellen, mert minden egészségügyileg racionális lépés fékezi a gazdaság bármi másnál fontosabb szárnyalását. Az emberek különben is utálják az oltást, a maszkviselést meg a távolságtartást, az ilyesmi csak árt a miniszterelnök népszerűségének. Igaz, a megbetegedési és halálozási adatok katasztrofálisak, de mit van mit tenni, ilyen az élet, s ami a végét illeti, az szomorú, ám elkerülhetetlen.
Közben a fővárosban extra szigorításokat léptetnek életbe, gyakorlatilag vészhelyzetet hirdetnek, az ellenzéki főpolgármester kénytelen magára vállalni a népszerűtlen intézkedéseket, mert valakinek mégiscsak csinálnia kell valamit, hogy ne parkoljanak megint hűtőkamionok a kórházak halottas kamráinál. Jön a negyedik, ötödik meg ki tudja hányadik hullám, az mégsem lehet, hogy a nép által megválasztott vezetőkként zsebre dugott kézzel, fütyörészve nézzük, amint honfitársaink ezrei levegő után kapkodva múlnak ki a tüdőosztályokon.
Persze az Egyesült Királyságról, Boris Johnsonról és Sadiq Khanról van szó. A briteknél szombaton 89 ezer új megbetegedést észleltek és 125 halálesetet jelentettek, emiatt a mindenféle sajtó egyöntetűen katasztrófáról beszél. Johnson pénteken mégis azt nyilatkozta, hogy nem zárják le „a dolgokat”. A kormánynak ugyanis gőze sincs, hogy az oltáson kívül mivel fékezhetné a járványt, vagy ha volna is a tudományon alapuló, észszerű megoldás, azért politikai értelemben túl drága árat kellene fizetnie. Akkor már olcsóbb hagyni halni az embereket. Az elmúlt hét átlagában a brit lakosság hetedét kitevő Magyarországon naponta 157-en haltak bele a koronavírusba.
Az adataink nyolc és félszer rosszabbak, mint ott, ahol éppen bukásra áll a felelőtlen miniszterelnök.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. december 20-án.
