Azt gondolja, hogy gyilkos? – Ühüm, azt – felelte Biden a Putyinra vonatkozó kérdésre, és a világ levegőért kapkodott. Mintha bizony nem lenne világos, hogy Putyin gyilkos.
Otthon és külföldön is megengedhetőnek, sőt, bizonyos esetekben egyenesen kívánatosnak tartja ellenfelei erőszakos kiiktatását. De nem is csak az övékét. 1999 szeptemberében három lakóházrobbantásban több mint 300 orosz polgár halt meg – a felháborodás nyomán a közvélemény szabad kezet adott Putyinnak a csecsenek elleni háborúban. Az Alekszandr Litvinyenkónak beadott radioaktív méreg, a Salisburyben a Szkripalok, majd Szibériában Alekszej Navalnij ellen alkalmazott novicsok, Anna Politkovszkaja vagy Borisz Nyemcov lelövése óta végleg nem kérdés, micsoda is az orosz elnök. No de kimondani?
Mindenki tudja, a legjobban a pekingi vezetés, hogy mit művelnek Hszincsiangban és Hongkongban, hogyan készülnek Tajvan lerohanására és expanzióra a Dél-kínai-tengeren. Azt is, milyen gazdasági zsarolással szereznek pozíciókat Afrikában, meg ahol még hagyják. Kína növekvő önbizalommal tekint a jövőbe. Nemzeti büszkesége az erejénél is nagyobb, de a helyzet akkor sem lesz jobb, amikor majd az utóbbi kerekedik felül. Világnézetét egyelőre még nem kényszeríti rá üzleti partnereire, csupán azt követeli meg, hogy ne mondjanak véleményt a hazai gyakorlatáról.
Hát szabad egy tárgyalást ezen tények megállapításával kezdeni, mint az amerikaiak tették a minap Anchorage-ben? Első pillantásra oktalannak tűnő keménykedésével Washington felrúgta a nyugalmat, de a helyzet nem ennyire egyszerű (a nyugalom pedig erősen viszonylagos volt).
Biden hosszú évtizedek óta foglalkozik külpolitikával, szenátorként ez volt a szakterülete, nem véletlenül írták róla, hogy ezen a téren ő a valaha volt legfelkészültebb amerikai elnök.
Belpolitikai okai is vannak, hogy miért lett ennyire látványos a diplomáciai felütés, de Trump négy éve után a nyugati demokrácia híveivel is tudatni kellett, hogy új fejezet kezdődik. Biden egy beszédében utalt rá, hogy érti a kínai logikát. Az ázsiai ország négyezer éves történelmében többször előfordult, hogy akkor tört rá a külső ellenség, amikor belső megosztottsággal küzdött. Ezért juthatott Hszi Csin-ping elnök arra a következtetésre, hogy bármi áron egységet kell teremtenie, legyen szó a muszlim ujgurokról vagy a demokráciához szokott hongkongiakról, Tajvant pedig már csak az újraéledt nemzeti öntudat miatt sem hagyhatja békén. Hasonló az orosz észjárás is, megspékelve a gazdasági gyengeségből és a külvilágtól való paranoiás félelemből fakadó agresszióval.
A három hatalom leginkább arra ügyel, nehogy a másik kettő összefogjon ellene. Háromszögüket elsősorban a folyamatos rivalizálás jellemzi. A Biden-elnökség első hónapjai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok most nem különösebben tart egy orosz–kínai szövetségtől, nyilván mert a kettő között azévszázados bizalmatlanságon túl mély aktuális érdekkülönbség is van.
Antony Blinken külügyminiszter szerint korai még leírni Amerikát. Biden erős kezdése erre akarja felhívni a figyelmet.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. március 25-én.
