Nemrég tartották meg az európai költők harmadik budapesti találkozóját, amelyen a Román Írószövetség képviseletében A. E. Baconsky, Mihai Beniuc, Nina Cassian, Farkas Árpád, Marin Sorescu és Szemlér Ferenc vett részt. A találkozó eseményeiről, élményeiről kérdeztük meg Mihai Beniucot.
– Mi volt a találkozó célja, programja?
– Az idei budapesti költőtalálkozó programján két kérdés szerepelt: az egyik a Petőfi-évforduló megünneplése volt, a második pedig a költészet elkötelezettsége korunkban. A találkozó rendezőinek a szándéka szerint Petőfi születésének a 150. évfordulója jó alkalom volt arra, hogy az ünnepi megemlékezéseken túlmenően a költő életének és művészetének objektív, tudományos megismerését szolgálja. Jó néhány közleményt hallgattunk meg. Közülük nekem különösen a Darvas Józsefé és a Fekete Sándoré tetszett tudományos újszerűségével és elmélyültségével, bár a szubjektívebb hangú írások között is találtam figyelemre méltót, hogy példaként csak a Vas Istvánét említsem. A Petőfi-életmű értékelés értelmezése körüli vita fényében különös volt azután rátérni a találkozó második pontjára, és arról vitatkozni, hogy szükséges-e a mai viszonyok közt a költő elkötelezettsége. Petőfi versei, a belőlük máig ható mondanivaló erre ugyanis egyértelműen megadták a választ: a maradandó érték legfőbb biztosítéka a költőnek a népéhez való hűsége, igazi hazafisága, ez teszi, hogy költeményei öt negyedszázad elmúltával is nemesfémként csengenek, nem pedig üres szólamokként. Persze, néhányan ezúttal a költő el nem kötelezettségét hangoztatták, de ezt a kérdést is sokféleképpen lehet értelmezni; volt, akt őszintén, a költészet igazságát keresve védte a maga álláspontját, de én azt vallom , amit Juhász Ferenc is elmondott hozzászólásában, hogy a költészetnek szolgálnia kell, hogy maga a költői teremtés – szolgálat. Két délelőtt folyt a vita, s természetesen fel sem merülhetett, hogy ezeket a kérdéseket határozatilag eldöntsük; mindenesetre a Petőfl-kutatás eredményeivel való megismerkedés és általában a lezajlott eszmecsere feltétlenül hasznos volt a részvevők számára.
– Magam is részt vettem azon a Fészek-klubban rendezett találkozón, amelyen ön többek között Abasidze, Enzensberger, Lorand Gaspar, Jagues Héda, Ágh István és Bella István társaságában mutatkozott be a budapesti közönségnek. Amikor pedig önre került a sor, és felidézte, majd magyarul elszavalta a gyermekkori élményei közé tartozó Petőfi-verset, a közönség rendkívül melegen ünnepelte…
– Igen, természetesnek találtam, hogy ezzel is kifejezzem tiszteletemet Petőfi emléke előtt, bár Juhász azonnal megjegyezte, hogy„jól kivágtam magam”, ahelyett, hogy magamról beszéltem volna, örömmel tapasztaltam, milyen sokan gyűltek össze azon a találkozón, s másoktól hallottam, hogy a sokfele megtartott költői esteken ugyanilyen nagy volt az érdeklődés. Én ezen az egyen vettem részt, szabadidőmben múzeumokat látogattam és felkerestem budapesti barátaimat. Szemlér Ferencékkel együtt elmentünk Köpeczi Bélához, egy másik estét pedig feleségemmel Király Istvánéknál töltöttünk, aki nemrég befejezett Ady-monográfiája után a nemzet és nemzetiség történelmi kategóriájának a tanulmányozásával kíván foglalkozni. Hosszasan elbeszélgettünk ezekről az engem is érdeklő kérdésekről – beszélgetésünkről röviden csak annyit mondhatok, hogy egyetértettünk abban: nem képzelhető el igazi hazafiság, amely sérti más nemzet érdekeit, az kell legyen a célunk, hogy megvalósuljon nemzetek és nemzetiségek kölcsönös közeledése és megértése.
– Úgy gondolom, a költőtalálkozó is éppen ezt a célt szolgálta.
– Természetesen, hiszen a személyes találkozók is hozzátartoznak az efféle rendezvényekhez. Tizenkilenc ország költői jöttek el idén Budapestre, köztük olyan ismert és elismert személyiségek, mint Hermlin, Rousselot, Zavada, Goffin – hogy csak néhányat említsek közülük –, akik egyikével-másikával nem első ízben találkoztam. S az ilyenszerű találkozó legnagyobb érdeme talán éppen az, hogy ráirányítja a figyelmet egy irodalomra, egy kultúrára, s egy kis nép irodalma esetében, mint amilyen a magyar irodalom is, megvalósul így, az a közvetlen, azonnali kapcsolat, amely a művészi értékek megismeréseinek és cseréjének a legfontosabb feltétele. Sikeres vállalkozásnak tekintem a magyarországi irodalom külföldi népszerűsítését szolgáló Arion című folyóiratot, s örömmel szereztem tudomást arról, hogy a Minerva Kiadó a Biblioteca pentru toți-sorozatban megjelenteti Illyés Gyula Petőfi-könyvét, amely nekem is nagy élményt jelentett, amikor elmélyültebben kezdtem foglalkozni a költővel. Mert vallom – s ezt mondtam egyébként a magyar televízió munkatársával folytatott beszélgetés során is –: a románok számára Petőfi olyan nemzeti költő, aki nem csupán egyetlen nemzeté.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 19. számában, 1973. május 11-én.