Az irodalmi élet jelenségeiről egy szépirodalmi folyóirat szerkesztője nyújthat a legmegbízhatóbb tájékoztatást – különösen, ha olyan folyóiratról van szó, mint a moszkvai Novij Mir, a szovjet irodalom egyik legrangosabb fóruma, amelyben jelentős művek egész sora látott első ízben napvilágot. Ezért kerestük fel Feodoszie Vidraskut, a Novij Mir szerkesztőségi főtitkárát, aki nemrégiben tanulmányúton járt hazánkban.
– Minden jelentős irodalmi folyóirat az élő irodalom műhelye – köréje szerveződik, benne kap hangot a korszerű irásművészet. Hogyan határozná meg ilyen értelemben a Novij Mir helyét és szerepét maradandó értékű irodalmi művek létrejöttében és támogatásában?
– A Novij Mir a tavaly ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját – ebből az alkalomból januárban a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki. A folyóirat kezdettől fogva arra vállalkozott, hogy az akkoriban meglehetősen sokféle irodalmi áramlat és csoportosulás fölé emelkedjék és átfogóan képviselje az egész szovjet irodalmat – s ezt az egységes szocialista eszmeiséget az elmúlt évtizedek során is megőrizte. Hírnevét, az irodalmi életben betöltött szerepét emellett nagymértékben annak is köszönheti, hogy jelentős irodalmi egyéniségek állottak az élén: az első években Lunacsarszkij, az ötvenes évektől Tvardovszkij, később Szimonov; jelenlegi főszerkesztője Naravcsatov. Az ő érdemük, hogy a folyóirat a legrangosabb szovjet irodalom fóruma lett – az évtizedek során számtalan, ma már klasszikusnak számító mű a Novij Mirben látott napvilágot: a Csendes Don, Fegyin művei, Majakovszkij, Jeszenyin, Saginyan költeményei, a második világháború után pedig – többek között – Ajtmatov, Bikov, Gamzatov, Trifonov, Aramov művei.
Tvardovszkij szokta mondani, ha jó kézirat érkezett: „ma ünnep van a szerkesztőségben“ – olyan hagyomány ez, amelyet ma is vallunk és folytatunk.
Az elmúlt év is hozott egy olyan irodalmi szenzációt, amely nemcsak a lapnak, hanem az egész szovjet irodalomnak fontos eseménye – Bogomolov 1944 augusztus című regényére gondolok, amely a szépirodalomban eddig nemigen ábrázolt témát dolgoz fel, a szovjet kémelhárítás működését a második világháborúban.
Természetesen eddig is írtak erről, de főleg kalandregényeket – Bogomolov művészi látásmódja nagy megjelenítő erővel és új gondolati tartalommal párosul.
– Az író neve nem ismeretlen: Tarkovszkij az ő novellája alapján forgatta az Iván gyermekkora című filmet…
– Eddig valóban mint novellaírót tartottuk számon: nem sokat publikált, és évek óta ezen a regényén dolgozott. Jelenleg negyvennyolc éves – maga is részt vett a háborúban, ez érződik is a regény hitelességén.
– Az újabb szovjet irodalomban nagy művek egész sora jelenítette meg a háborút. Miben mutatkozik meg Bogomolov regényének az újszerűsége?
– A regény cselekménye a szovjet kémelhárítás három tisztje köré szövődik, akik fontos megbízatást kapnak. Az ő erőfeszítéseiket, helytállásukat mutatja be az író a rendkívül nehéz próbatételek közepette – a szüntelen halálveszélyben is tudják, hogy folytatniuk kell a küzdelmet, a rájuk bízott feladatot. A beállításban, stílusban azonban nyoma sincs pátosznak, romantikus dicsfénynek – ezek a hősök kemény munkával, szaktudással, kitartással küzdenek meg a sikerért. Éppen ez az újszerű Bogomolov szemléletében: a regény azt érzékelteti – látványos jelenetekkel is –, hogy a két ellenséges tábornak, amely a háborúban megütközik, két társadalom felel meg, emberek tíz- és százezrei, akiknek ugyanaz a katonai céljuk, az ellenség megsemmisítése, s a harc kimenetelét az dönti el, hogy ezek az emberek miként vállalják és hogyan látják el a feladatukat. Egyszóval Bogomolov a háborúról, mint a társadalmi gépezet sajátos működéséről fest újszerű és átfogó képet, összefoglalva azt hiszem, ezért jelentős a regény: a katonai erényeket és a háború borzalmait egyaránt objektív, realista mércével méri. Ez csendül ki egyébként a róla írott kritikákból is – a szovjet sajtó egyértelműen nagyra értékelte Bogomolov regényét, amely rövidesen könyv alakban is megjelenik a Moledaja Gvargyija kiadónál.
– Az elmúlt évek szovjet irodalmának alakulása azt sugallja, hogy nem véletlenül váltott ki ismét prózai mű ilyen nagy visszhangot. Hogyan ítéli meg ezzel kapcsolatban vers és próza mai viszonyát a szovjet irodalomban?
– Ilyen átfogó kérdésre nehéz kimerítően és pontosan válaszolni – köztudott, hogy az irodalom fejlődése bonyolult, ellentmondásos folyamat, amelyben a határok kijelölése, a jelenségek értékelése mindig viszonylagos. Általánosan elismert tény viszont, hogy a hatvanas évek erőteljes költői hulláma után – amely Jevtusenko és Voznyeszenszkij nemzedékének a nevéhez fűződik – a költészet jelenleg visszaszorult, költőink kevesebbet hallatnak magukról. A jelenséget az is magyarázza, hogy az elmúlt években néhány nagy költő – például Tvardovszkij, Iszakovszkij – halálával olyan űr támadt a szovjet irodalomban, amely mind a mai napig érződik. Mert noha az egykori fiatalok – a mai középnemzedék – lírája sokat gazdagodott, érettebb lett az elmúlt években, épp az a lendület és feszültség, az a közéleti mondanivaló csappant meg benne, amely korábban irodalmunk élvonalbeli jelenségévé tette. Persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a társadalmi változások nyomán a költészetnek is új hangot, új mondanivalót, új formát kell találnia.
A széppróza mindig a Novij Mir erőssége volt – ezt pusztán a mennyiségi arány is jelzi: a 280 lapnyi terjedelemből általában mintegy 140 oldalt tesz ki. Különösen a háborús témákat feldolgozó irodalmi termés legjava a Novij Mirben jelent meg – újabban például Szimonov Blokádja mellett Bikov elbeszélései, az egyikért nemrég állami díjjal tüntették ki.
Az eddig említettek mellett Bogomolov és mások irodalmi munkássága is tanúsítja, hogy a szovjet irodalomnak ma is ez az egyik legerőteljesebb, leggazdagabb vonulata. Elégtelennek érezzük viszont az időszerű társadalmi kérdések megjelenítését a prózairodalomban. Így született meg a folyóiratnak az a kezdeményezése, hogy rangos íróktól nagy terjedelmű irodalmi riportot kértünk. Nemrégiben újraolvastam az 1972 óta megjelent írásokat: a mai életsorsokat, a társadalmi átalakulásokat gazdagon bemutató összképpé állnak össze ezek a beszámolók – egyébként rövidesen könyv alakban is megjelenik belőlük két kötetre való. Hatalmas építkezések (Vlagyivosztok, Bratszk, Kama) történetét örökítik meg ezek a riportok – hogyne volna izgalmas olvasmány végigkísérni például egy olyan vállalkozás kibontakozását, amelyben 170 000 ember vesz részt, s ahol szinte egyik napról a másikra 300 000 lakosú város születik. Természetesen a napló, az irodalmi riport csak egyik formája az élmények feldolgozásának – sokat várunk az így szerzett tapasztalatok magasabb szintű, átfogóbb értékesítésétől, a mai társadalom emberének és az irodalmi hősnek az újszerű, regényes megformálásától, ahogyan Baklanov kísérletet is tett erre Barátok című regényében.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 22. számában, 1975. május 30-án.