Olvasom a híreket, és képernyőmre kerül a köztársasági elnök ünnepi nyilatkozata. Egyebek mellett ez is olvasható benne: „Európai céljainkat csak a diplomácia útján érhetjük el. De ma, az ünnepen nem imádkozom a diplomatákért, és nem vagyok büszke, ha rájuk gondolok. Nehéz erről beszélni, amikor a kormány szétveri azt az európai utat, amelyet oly sokáig építettünk. Amikor a diplomaták többsége hallgatással fogadja a kormány Oroszország felé tett lépéseit, és nem tiltakozik. Ti, nagyköveteink Brüsszelben, Washingtonban és ki tudja, hány európai fővárosban, miért maradtok némák? Annyira féltek? Milyen békéről, milyen méltóságról és milyen szakmai elhivatottságról lehet itt szó? (…) A béke akkor van veszélyben, ha az ország diplomáciája gyenge. A szabadság akkor van veszélyben, ha félnek az országtól azok, akiknek az államot kellene szolgálni. És a függetlenség veszélyben van, ha azok, akiknek a riasztás lenne a dolguk, úgy tesznek, mintha nem látnák Oroszország hibrid aknamunkáját. Kővé dermednek, köddé válnak, elrejtőznek a követségek mélyén. (….) De mindhiába, mert a történelem emlékezni fog rájuk.”
A szöveg elgondolkodtatott, ezért többször is elolvastam. De az aláírás csak nem változott, minden alkalommal ugyanaz maradt: Szalome Zurabisvili, Georgia köztársasági elnöke. Tbiliszi.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 45. számának Páratlan oldalán 2024. november 8-án.
