Achtung! – kiáltotta a sötétkék egyenruhás berlini múzeumőr, mire lefagyva vágtam magam vigyázzba. A szigorú kontyos nő odasietett a tárlóhoz, kinyitott egy fiókot, amelyben káprázatos műtárgyak bújtak meg. Büszke volt a kincsekre, én pedig szégyenkeztem önkéntelen reakcióm miatt. Ezek szerint a német nyelv keltette, a nagyszülők által belém nevelt reminiszcenciákat a már kamaszként rajongott Thomas Mann sem volt képes eltüntetni.
Az Ukrajna elleni háború embertelen, felfoghatatlan és megbocsáthatatlan. Az Oroszországban zajló propaganda, amely odáig fajult, hogy kisgyerekek Z betűs tanknak öltözve masíroznak, embertelen, felfoghatatlan és megbocsáthatatlan. Ám a kollektív bűnösség elvének érvényesítése – és ezt a történelem sokszor bizonyította, különösen itt, Európa keleti fertályán – csak tovább mélyíti a hadi árkokat.
A háború kitörése után néhány héttel, érzékelve a világban egyre inkább erősödő ellenszenvet az orosz kultúra iránt, megkérdeztünk angol és amerikai könyvkiadókat, változtatnak-e az orosz művek megjelentetésével kapcsolatos terveiken. Azt felelték: eszükbe sem jutott, hiszen Putyin nem egyenlő az orosz kultúrával.
Okszana Zabuzsko ukrán író viszont a minap kifejtette véleménycikkében, hogy „sok tekintetben az orosz irodalom szőtte az orosz tankok álcahálóját”, és részletezte, miért ne olvassunk Dosztojevszkijt és Tolsztojt. „Mivel a bombák és tankok útját könyvek kövezik ki, első kézből tapasztalhatjuk meg, olvasmányválasztásaink milliók sorsát szabják meg. Érdemes alaposan körülnéznünk könyvespolcainkon” – írta.
Okszana Zabuzsko indulatának és indulat keltette vakságának oka némi empátiával érthető. De nekünk, akiknek Ukrajnánál szerencsésebb történelem és aktuálpolitikai helyzet jutott, békés otthonaink könyvespolcairól igenis érdemes leemelni a Háború és békét vagy A félkegyelműt. És irgalmat tanulni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. május 10-én.
