Világelsőként gyanakszunk, bizonyára rossz a statisztikai módszer. Fölmerül, hogy mások másként számolnak, netán hamisítják az adatokat, csak mi nem, s akkor nem csak halálozásban vagyunk világelsők.
Onnan kezdve van az egésznek politikai zamata (bűze, stílszerűen), hogy az első hullámban meg a második elején ez az egész kelet-közép-európai régió, benne Magyarország, nem produkált rossz adatokat. Tombolt a járvány Olaszországban, a franciáknál meg az USA-ban, minálunk meg nem annyira. Találgattak is a virológusok, mert azt mégsem hihette senki, hogy hatékonyabb a védekezésünk, vagy fegyelmezettebbek lennénk. A gyermekkori védőoltásoktól az alkoholizmusig mindenfélében keresték az okokat, de egyelőre semmi bizonyítható eredmény nem született. Abban a kényelmes helyzetben hangzott el egy miniszterelnöki mondat, mely szerint a halottak számát kell figyelni a hazai járványkezelés értékelésében, mi mindenkit meggyógyítunk.
S akkortól úgy elszabadultak a halálozási számok, hogy éppen elsők-másodikak vagyunk Európában.
Természetesen adódik ilyenkor a kormány felelősségét firtatni, különösen, ha emlékezünk arra a kijelentésre, miszerint mely számokra kell figyelni. És fölmerül, hogy mennyire elhanyagolt az egészségügyi alrendszer, a GDP hány százalékát fordítja a kormány erre a célterületre, és egyáltalán nincsenek megfizetve a dolgozók…
Ha bármelyik elemét vizsgáljuk az ország költségvetésének, ugyanez a helyzet. Az árvízvédelem, a drogprevenció, a hulladékkezelés, az utak állapota, a közoktatás, a nyugdíjak, a hátrányos régiók, a munkanélküliek – és sorolhatnánk az összes rovatot, mindenhol forráshiány, lemaradás, balkáni állapotok. Vagyunk, ahol vagyunk, a politikai elitünk meg olyan, amilyet megérdemlünk, mi választottuk.
És jön az új számítás, kiküszöbölendő a módszertani különbségeket, ezután az éves halálozási adatokat kell nézni, legalább ötéves távlatban, és akkor majd meglátjuk, van-e többlet.
Újra csak: kinek hiszünk?
És akkor ugyanott vagyunk, ahol eddig, süllyedünk tovább a demagógia mocsarába, ki Orbánnak hisz, ki az ellenzéknek, ki így számol, ki úgy, a visszataszító egymásra mutogatás folytatódik, és soha semminek nincs felelőse. Az elszámoltatást hagyjuk a Jóistenre, mint akármely keresztény demokráciában.
