A velük együtt jelentkező Grúziának azonban egyelőre csak „az európai perspektívát” kínálták fel.

Hivatalosan is az Európai Unió tagjelöltjévé választották Ukrajnát és Moldovát
Fotó:Dursun Aydemir| Forrás:Anadolu Agency via AFP

A 27 EU-tagország állam- ás kormányfőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján Ukrajna és Moldova hivatalosan is megkapta a tagjelölti státuszt – jelentette be csütörtök este Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. 

A két ország az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz invázió után adta be a csatlakozási kérelmet. Pénteken az Európai Bizottság javasolta őket tagjelöltnek, annak a Grúziának viszont, amelyik szintén jelentkezett, egyelőre csak „az európai perspektívát” kínálták fel. 

Korábban:

Megszületett a döntés, az Európai Bizottság javasolja, hogy Ukrajna és Moldova EU-tagjelölt legyen – Grúzia egyelőre nem kapja meg a lehetőséget. Ursula von der Leyen…

Bár az Oroszország elleni szankciók elfogadásakor elővett vétófenyegetések miatt lehetett tartani attól, hogy Orbán Viktor fenntartásain meghiúsul ez is, a magyar kormányfő a csúcstalálkozóhoz időzítve Facebook-posztban jelezte, hogy támogatja az ukrán és a moldovai EU-tagságot, sőt, korábban úgy foglalt állást, hogy a két országon kívül Grúziának és Bosznia-Hercegovinának is meg kellene adni a tagjelölti státuszt. Két napja Orbán Viktort Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felhívta tárgyalni országa EU-tagságáról.

Korábban:

Szimbolikus jelentősége lenne, ha Orbán elfogadná Zelenszkij meghívását, de kérdés, hogy meri-e vállalni – Az Ukrajnához fűződő kapcsolatok javítása fontos lenne…

Most az ukrán elnök Twitter-bejegyzésében méltatta az uniós vezetők döntését, akiknek köszönetet mondott. Zelenszkij szerint ez egy egyedülálló és történelmi pillanat az Ukrajna és az EU közötti kapcsolatokban.

„Ukrajna jövője az EU-ban van.” – fogalmazott.

Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2022. június 23-án.