Varga Judit nem bírja tovább, pattogós léptekkel próbál eltipegni a figyelő szemek elől, de nem megy, a térdére csap, és előtolul belőle egy évek óta elfojtott, fergeteges röhögés. Hogy tudtátok elhinni ezt az ordas nagy kamut, hogy mi a nemzetért, a hazáért, meg a családokért?
Hiszen naponta legalább tízszer írtuk el csalásügyi államtitkárságnak Novák Katalin hivatalát! Mennyit röhögtünk, ugye, srácok! Méghogy az esze tette a leggazdagabb magyarrá a nemzet gázszerelőjét! És nem csináltatok forradalmat Orbán repülőgépezése, Szijjártó jachtozása, Rogán helikopterezése után sem! Loptunk volna 4-6-ost? Könyörgöm! A végén már nem tudtunk mit kitalálni, és amikor már majdnem elbuktuk a választást, hagytátok, hogy Putyin pincsijeként rátok toljuk a háború felelősségét. Vér vagy olaj? Micsoda poén volt, gyerekek!
Amíg ez a felszabadítóan fetrengő vallomás felcsattan a lopott holmi közt – versenyben Gulyás Gergely, Dömötör Csaba, Hollik István és sokan mások –, addig marad a kevésbé önfeledt nevetés nekünk, sokat próbált népességnek a dumán innen és túl. Itt van példának okáért említett igazságügyi közszolga, aki Elon Musknak címzett üzenetet az újsütetű Twitter-tulajdonos saját felületén. Musk amint szert tett a közösségi média inkább angolszász országokban jelentős csatornájára, bejelentette, a szólásszabadság felvirágoztatása miatt nyúlt a zsebébe. Csak remélni tudják, így a posztjában Varga, hogy a Twitter olyan digitális tér lesz, ahol politikai irányultságtól függetlenül minden vélemény egyformán látható marad, hiszen a szólás szabadsága a működő demokrácia alapköve.
Bruhaha. Ezen a ponton vártuk volna, hogy Varga miniszterből feltör a nevetés, és legalább egy nevetéstől gurgulázó szmájlival kikacsint az álhírgyárból. Bárcsak adódna ilyenkor egy gyakorlatilag tíz éve nem létező interjúhelyzet, amikor a miniszter nem az autójába menekül a kérdések elől, a kormányfő nem fake newst emlegetve bújócskázik az újságírók elől testőrök közé, hanem válaszol.
Válaszol például arra: hol véli felfedezni a szólásszabadság nyomait abban, hogy a Mediaworks-lapok egyáltalán létezhetnek, kormányzati tájékoztatási monopolhelyzetet teremtve a megyei lappiacon, és időről időre nemzetvezetői egyeninterjúkkal áraszthatva el a nyilvánosságot. Hol van abban a sajtószabadság, hogy az egy garas közpénzt sem használó – :DDD – Megafon-központ félmilliárdból gyalázhatja az ellenzéket, miközben az ellenzék el van vágva a nyilvánosság köztereiről, és évi öt percet kap a közmédiában. Bukott (elcsalt) választás után persze hosszasan beszélgetős műsorban abuzálhatja a kormány egyik láncos kutyája a demokrácia még ki sem hűlt tetemét. Erre persze elő lehetne hozakodni Orbán Viktor ellenzékilap-vásárló videójával, mondván, akkora itt a sajtószabadság, hogy alig fér el az újságosbódéban. Na ja. A vízben is van oxigén, nem is kevés, de a víz alatt azért nem sokáig bírná ki egyetlen NERfi sem.
A sajtószabadság persze bizonyos értelemben rendben van addig, amíg minden ostobaságot le lehet írni szabadon. Legföljebb a kutya sem olvassa. De ha állami pénzen borítják sötétbe a hont nap nap után, azt már autokráciának hívják. Az egyik kormányzati kutatóközpont (viccesen Alapjogokért nevű) elemzésére hivatkozva azt írta például a minap az egyik kormányzati média (viccesen 888 nevű), hogy az Európai Bizottság hátba támadta hazánkat a jogállamisági eljárás elindításával. Értik, ugye. Évek óta toporog az EU, tördeli a kezét, harapdálja a szája szélét, levelek sorát írja, plenáris ülést tart, megint levelez, közben még a szemöldökét is összevonja néhányszor, hogy ide figyelj, magyar kormány, irgumburgum, tartsd be az európai klub szabályait. Erre kutatja ki Szánthó szabad gondolkodó, és söpör végig szerte a kormánymédián, hogy a haza de facto hátba van támadva.
Hátba Ukrajna lett támadva, mert bár Putyin nyolc éve cibálja a keleti végeit, egy hadgyakorlat másnapján (nem sokkal az orbáni békemisszió után, ami után három hétig csendben maradtak a fegyverek, ez is valami) lerohanta a szomszédunkat, mint a pinty. Ez annyira hátbatámadás volt, hogy a Fidesz-kommunikáció hetekig keresgélte a háború szót, és az orosz agresszió szóösszetételt. Addig is inkább elnézte, amíg a messze nem makulátlan kisebbségpolitikájú, de pusztulásra azért csak meg nem érett (erre megérni aligha lehet, nemde?) szomszédunk kárpátaljai desztinációit méregeti támogatóinak a szélsőjobbja. Németh Szilárd jó érzékkel el is helyezkedett egy Facebook-fotón egy Nagy-Magyarország térkép előtt teljes életnagyságban.
A különösebb nekifutás nélküli, fedett pályás csúsztatásban olimpiai bajnok lehetne a rendszer. A kulturális szcénából Vidnyánszky Attila szolgáltatott példát erre a héten, amikor a litván társulat performanszát bírálta. A vilniusi színház művészei tapsrend helyett sorra összeestek, mint akivel golyó végez, és az 1956-os magyar és a 2022-es ukrán helyzetről vetítettek képeket, és egy „Orbán, biztos vagy benne?” feliratot. Vidnyánszky gőgösnek nevezte a litvánok rendezőjét, és kikérte magának a gesztust. „Sorban mindenki üzent nekünk valamit, ezer éve így élünk: a tatárok, a törökök, az osztrákok, a németek azok mindig üzennek, azok nagyon tudják, hogy kell élni, a kommunisták üzentek… Most a litván nép, az is üzen nekünk. Ettől még mi mindig megmaradtunk a saját véleményünknél, és meg is maradunk.”
Tatár, török, osztrák, német, kommunista, és még az amerikaiakat is megemlítette. Nos, nem szállítani fegyvert és a háborúból kimaradni, ez akár rendben is lenne. De a Putyin európai hídfőállását építgető, majd a háború idején a rezsicsökkentést mentegető Orbán SZFE-likvidátor művészembereként kioktatni az ukránok mellett kiállókat, az nincs rendben. A kommunistázás helyett Vidnyánszkynak nem sikerült szovjetet, netán oroszt mondania. Mert ők is üzentek, bizony. Belesajdult Európa értelmes fele. E döbbenettel biztos aljasul hátba támadva a rezsikormányt.
Megjelent a Népszava Visszhang rovatában 2022. május elsején.
