Az iráni háború tizenkét napjának egyikén a magyar kormány kimentési akciót szervezett Izraelben élő magyar állampolgárok számára. Az út busszal Egyiptomba vezetett, onnan helyi busz vitte a résztvevőket Sarm es-Sejk repülőterére, innen repültek Budapestre. Jelentkezett egy magyar nő is, terhessége 6. hónapjában, aki Budapesten fog szülni. Mivel nem lehetett tudni, meddig tart ez a háború, úgy látta, jobb, ha most jön haza. Szerette volna, ha izraeli állampolgár férje is vele (velük) tart, de a magyar nagykövetség közölte vele (velük), hogy szigorúan csak magyar állampolgár vehet részt ebben az akcióban. Nincs kivétel. Nem magyar családtag nem jöhet. Szerencsére az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetek feletti szelleme még pislákol Theodor Herzl országában. Főhősünk megtudta, hogy az osztrák kormány is indít hasonló műveletet: itt nem volt feltétel az állampolgárság, a kimentés humanitárius szempontok szerint működött. A várandós magyar nő és izraeli férje felfértek az osztrák kormány által szervezett buszjáratra, ugyanúgy Sarm es-Sejkben szálltak repülőre, és Bécsben szálltak le. Köszönet a család- és emberbarát osztrák kormánynak. A Bécsből induló vonat ezúttal nem robbant le – szemben a másnap indult járattal, amelynek magyar mozdonya még Schwechat előtt feladta a küzdelmet, hogy két és fél óra alatt megtegye a Bécs–Budapest utat.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 30. számának Páratlan oldalán 2025. július 25-én.