Előbb az intézmény, aztán az ember
Baka András első megszólalása és korábbi szakmai, emberi életútja alapján bizakodhatunk. A megválasztott köztársasági elnök olyan szerepfelfogást vázolt fel, amelyben fontos helye van a jogállamnak, a hatalom korlátozásának, a politikai ellenfél legitimitásának, a társadalom sokféleségének – és annak is, hogy az államfő szükség esetén a kormánnyal szemben is megfogalmazza az álláspontját.
Örüljünk ennek! Úgy tűnik, Baka András személyében végül is jó döntés született.
Éppen ezért érdemes kicsit távolabbra tekinteni, és feltenni egy kérdést: vajon jó sorrendben jutottunk-e el ehhez a döntéshez?

A fordított sorrend
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb közjogi tisztség betöltése előtt először tisztázni kellett volna magának az intézménynek a célját és feladatát.
Milyen szerepet szán a társadalom – nem csak a kormánytöbbség – a köztársasági elnök intézményének? Milyen kapcsolatban legyen a kormánnyal, az Országgyűléssel és a társadalommal? Milyen eszközökkel és milyen garanciákkal tudja betölteni alkotmányos feladatát? És csak ezután következhetne a személyi kérdés: ki az, aki ezt a szerepet a legjobban képes betölteni?
A mostani folyamat inkább azt a benyomást kelti, hogy a személyi döntés megelőzte az intézményről szóló nyilvános gondolkodást. Lehet, hogy a végeredmény ettől még jó. De ha valóban új politikai korszakot akarunk, ennél tudatosabb sorrendre lesz szükségünk.

A megnyugtató hír
Az államfő személye fontos. Egy autonóm, demokratikus gondolkodású köztársasági elnök sokat tehet azért, hogy az intézmény visszanyerje súlyát és tekintélyét. De a köztársasági elnök csak egy intézmény a sok közül.
Az eddigi megszólalások mindenesetre biztatóak. Az Új Hétben megjelent két elemzés is arra jut, hogy Baka András pontosan érti az államfői tisztség súlyát és feladatát. Az egyik írás szerint elegáns, felkészült köztársasági elnököt hallhattunk, aki tudja, mi a dolga; a másik pedig azt emeli ki, hogy várhatóan nem lesz bábelnök, ugyanakkor a kormány működését sem kívánja akadályozni. Ezek fontos és biztató
jelzések.
Éppen ezért különösen fontos, hogy ne egy személy alkalmasságára bízzuk annak eldöntését, milyen legyen maga az intézmény. Ahogy az egyik elemzés is óvatosan fogalmaz: Baka András esetében még nem tudhatjuk, hogyan fogja hosszabb távon betölteni ezt a szerepet.
Ez nem Baka András kritikája. Éppen ellenkezőleg: azt gondolom, hogy jó van okunk bizakodni benne. De az intézményrendszer szempontjából éppen az a tanulság, hogy egy intézmény minőségét nem lehet kizárólag az azt betöltő személy alkalmasságára alapozni.
Sok még a nyitott kérdés
Előttünk áll még egy sor feladat és felelős döntés: az Országgyűlés szerepének újragondolása, az Alkotmánybíróság, az igazságszolgáltatás és az ügyészség helyének rendezése, a jövőbeli választási rendszer kérdése, a független ellenőrző intézmények kialakítása, a közszolgálati nyilvánosság, az önkormányzatok helyzetének rendezése és természetesen az alkotmányozás.
Ezekről külön-külön is lehet vitatkozni. Egy dolog azonban közös bennük: előbb azt kell eldönteni, milyen feladatot és milyen garanciákat szánunk az adott intézménynek, és csak ezután érdemes arról beszélni, ki töltse be a vezetői szerepet.
Egyszerű sorrendi kérdésnek tűnik? Valójában a demokratikus működés egyik alapkérdése.

Alkotmányozás a hálózati korban
Erről korábban már írtam, amikor az Alkotmányozás a hálózati korban kérdését próbáltam körbejárni.
Egy új alkotmányozási folyamat előttünk álló feladata jóval több annál, mint hogy helyreállítsuk a korábbi években meggyengített fékek és ellensúlyok rendszerét.
A XXI. század társadalma már másképpen működik, mint korábban: sokszínűbb, decentralizáltabb, digitális és hálózatosabb. Egy új közjogi rendszernek erre a társadalmi valóságra is választ kell adnia.
Ezért az alkotmányozás nem lehet egyszerűen a korábbi rendszer helyreállítása.
Újra kell gondolnunk, hogyan oszlik meg a hatalom, hogyan lesz ellenőrizhető, és milyen lehetősége van a társadalomnak arra, hogy a saját ügyeibe érdemben beleszóljon.
Ez az a pont, ahol az önkormányzatiság kérdése is messze túlmutat a közigazgatáson. A korábbi írásomban a decentralizációt a demokratikus rendszer egyik védelmi mechanizmusaként értelmeztem, és három fontos feltételt emeltem ki: a szubszidiaritást, a pénzügyi autonómiát és az önkormányzatok horizontális együttműködésének lehetőségét. Ezek már nem egy-egy önkormányzatról szóló technikai kérdések. Ez a kérdés már arról szól, hogy mennyi hatalom marad az állampolgárhoz közel.

A valódi korszakváltás
Ezért érdekes számomra Baka András története.
Nem azért, mert személyében hibát keresnék. Éppen ellenkezőleg. Az eddigi megszólalásai alapján jó okunk van arra, hogy bizakodjunk benne. Hanem azért, mert az eset jól megmutatja, milyen könnyű a politikai gondolkodást személyi döntésekre redukálni.
Egy jó ember képes lehet egy intézményt jól vezetni, új tartalmat adni neki. Egy jól működő demokratikus rendszernek azonban olyan intézményekre van szüksége, amelyek működése nem csak a vezetőik személyes képességein múlik. Ezért sem elég kizárólag a személyek képességeire és tisztességére építeni.
A személyi döntések látványosak. Az intézményépítés kevésbé az. Mégis ezen múlik, hogy egy politikai változás valóban szerkezeti változássá válik-e.
Talán éppen ezért érdemes most egy pillanatra lassítani. Mielőtt újabb fontos tisztségekről döntenénk, érdemes volna végiggondolni, milyen demokráciát akarunk létrehozni, milyen intézményekre van hozzá szükségünk, és milyen garanciákkal akarjuk megakadályozni, hogy a mindenkori politikai többség ugyanazokat a hibákat ismételhesse meg, mint a korábbiak.
Lehet, hogy Baka András személyében most jó döntés született. Joggal örülhetünk neki. De közben építsünk olyan intézményeket, amelyek működéséhez később már nem lesz szükségünk a szerencsére!