Nem a szándék, hanem a szabályok teszik demokratikussá a részvételt.

A miniszterelnök szombati felhívása, hogy a társadalom tegyen javaslatot a következő köztársasági elnök személyére, a konkrét személyi kérdésen túl egy alkotmányos és demokratikus kérdést is felvet. Milyen szerepe lehet a polgároknak egy parlamentáris demokráciában az új köztársasági elnök jelölési folyamatában anélkül, hogy a parlament alkotmányos döntési jogköre sérülne?
A magyar Alaptörvény szerint a köztársasági elnököt a parlament választja. Ez adottság. A valódi kérdés az, hogy a parlamenti döntést megelőző társadalmi jelölés lehet-e több puszta politikai gesztusnál.
A kezdeményezés demokratikus jelentősége attól függ, hogy a társadalmi ajánlások milyen szerepet kapnak a döntési folyamatban. Ennek legalább három eltérő modellje képzelhető el.
Az első, hogy a felhívás csupán kommunikációs eszköz. Az emberek, civil és szakmai szervezetek elmondhatják a véleményüket, de annak nincs érdemi hatása a döntésre. Ebben az esetben a társadalmi jelölés legfeljebb a parlamenti döntés utólagos legitimálását szolgálja – hasonlóan a korábbi évek kiüresedett politikai konzultációihoz, amelyek valódi párbeszéd helyett inkább politikai marketingeszközök voltak.
A második lehetőség, hogy az ajánlások valódi politikai szűrőként működnek. A társadalom ugyan nem választ közvetlenül, de képes befolyásolni, kik kerülnek egyáltalán a döntéshozók látóterébe. Ez már érezhető elmozdulást jelentene a puszta passzivitásból.
A harmadik lehetőség ennél is tovább mutat. A miniszterelnök kezdeményezése egy új részvételi elem kezdetét jelentheti a parlamentáris demokráciában. Ebben az esetben nem változna meg az alkotmányos döntéshozatal rendje, de a társadalom érdemben bekapcsolódhatna a jelölési folyamatba. Hogy ez valóban így lesz-e, azt azonban csak az eljárás szabályainak ismeretében lehet megítélni.
Mindez természetesen a jelenlegi alkotmányos keretek között értendő. Hosszabb távon ugyanakkor a TISZA Párt programjában és politikai nyilatkozataiban többször is felvetődött a köztársasági elnök közvetlen választásának lehetősége. Ez azonban már egy új alkotmányos berendezkedés kérdése lenne, amely csak egy átfogó alkotmányozási folyamat része lehet. A szóbanforgó kezdeményezést ezért érdemes a
jelenlegi parlamentáris rendszer keretei között értelmezni.
A mostani jelöléshez azonban ez a felhívás önmagában kevés.
A demokratikus részvétel nem attól válik hitelessé, hogy bárki beküldhet egy nevet. Legalább ennyire fontos, hogy mi történik az ajánlásokkal. Ki dolgozza fel és összesíti azokat? Ki dönt arról, hogy mely ajánlások tekinthetők komolynak? Lesz-e független vagy nyilvános kontroll a feldolgozás felett? Milyen szempontok alapján alakul ki a végső jelölti kör? És végül: meg kell-e indokolnia a politikai döntéshozónak, ha teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi javaslatokat?
Ezek nem csupán technikai részletek. Ezek magának az ajánlás intézményének a lényegét jelentik.
A modern demokráciák egyik legnagyobb kihívása, hogy miként lehet a társadalom sokféle véleményét úgy eljuttatni a döntéshozókhoz, hogy az ne puszta konzultáció, hanem valódi demokratikus részvétel legyen.
A sok ezer egyéni, és civil vagy szakmai szervezet véleménye önmagában még nem közakarat. Ahhoz olyan átlátható és ellenőrizhető intézményekre van szükség, amelyek képesek a társadalmi kezdeményezéseket felelősen feldolgozni és a politikai döntéshozatal részévé tenni.
Ha a mostani kezdeményezés átlátható és ellenőrizhető szabályok szerint működik majd, akkor valóban hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom érdemben bekapcsolódjon a jelölési folyamatba. Ha azonban ezek a garanciák hiányoznak, akkor könnyen előfordulhat, hogy a társadalmi részvétel szimbolikus marad.
Éppen ezért ma talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy kit jelöljünk köztársasági elnöknek, hanem az, hogy milyen szabályok szerint válhat a társadalom javaslata a demokratikus döntéshozatal valódi részévé.
Ma még több a kérdés, mint a válasz. Ez nem kifogás, hanem a helyzet pontos leírása. A kezdeményezés demokratikus értékét nem a szándék, hanem az eljárás fogja eldönteni. A következő napokban remélhetőleg megismerjük a jelölés részletes szabályait. Addig azonban nem ítéletekre, hanem jó kérdésekre van szükség. Mert egy demokratikus intézmény minőségét végső soron nem az mutatja meg, mit ígér, hanem az, hogyan működik a gyakorlatban.
A puding próbája valóban az evés.