Levente itt, Levente ott, Levente kinn, Levente benn… Igen, akár Figaro, az örökmozgó sevillai borbély, a festőművész Herman Levente is mintha egyszerre több helyen lenne jelen és keltene életteli zsongást maga körül. Manapság tájainkon ő a kortárs művészet egyik legtevékenyebb, nemzetközileg is széles körben ismert marosvásárhelyi képviselője.
Napokon át mexikói jelenlétéről tájékoztattak a Facebookra feltett fotók, videók, miközben a csíkszeredai Megyeháza Galériában keltett élénk érdeklődést az erdélyi és főként vásárhelyi valóságból fakadt, szürreális hangulatú művészete a Szabó Árpáddal közösen rendezett kiállításon.
Ennek megnyitója előtt Marosvásárhelyen a Galériák éjszakája rendezvényeként a K’arte galériát kereste fel sok érdeklődő, hogy megnézze Herman jelenkorunk honi kórképét, közösségi életünk mai látleletét kirajzoló Tragamurák című sorozatát. Ennek nyomán a vizuális térben is kellő replikát kapott az előző városvezetés cinikus alapállását tükröző gyakorlat, amely gépi fordításaival is abszurd helyzeteket, groteszk állapotokat teremtett a nyelvhasználatban. Előtte nem sokkal a budapesti Várfok-galéria közönsége találkozhatott e festmények lehangoló helyszíneivel a Magánélet című kiállításon, és érzékelhette e monokróm színvilág különös festőiségét, személyes jellegét. Ezt korábban a festő Bernády Házban felvállalt egyéni tárlata is meggyőzően felmutatta. Mindezek mellett arra is futotta Herman Levente energiáiból, hogy a Bolyaiak városának fiatalos megújulását, az új nemzedékek kísérletező szellemét ösztönző Szféra fesztivál színhelyét monumentális falfestménnyel tegye vonzóbbá. És egy évvel előtte ott volt a gernyeszegi VI. Kastélypark Művésztelepen is.
Huszonöt évet töltött Budapesten, sikere volt, haladt előre, egyre több helyre hívták kiállítani, jelentős kollekciókba kerültek munkái, szülővárosa és annak környéke mégis hazavonzotta. Azóta is az itteni realitást festi a maga sötéten láttató, morbidan is nosztalgikus, iróniájában is lírai, bizonytalan lebegést sugalló, egyéni módján. Vásárhely közismert virágárus figuráját, Jóckát például miniszterként ábrázolja, a pop-ikon Iggy Popot két moslékos vederrel a kezében, szikár, öreg indiánként, és így tovább, megannyi köznapi figurát, tárgyat, otthoni kelléket emel beszédes jelképpé.
Valóban morbid beütések is észlelhetők ezeken a festményeken? Igen, de a 45 éves Herman Levente, az Élesdi Művésztelep egyik alapító tagja, a marosvásárhelyi művészeti középiskola tehetséges végzettje, humorát is megőrizte, igazi jó hangulatot, közderűt kiváltó akciókat is tud kezdeményezni. Például szerepjátszó, pózoló performanszot a Tutun teraszán. Olykor gitárral és dallal is fokozva a jó kedélyt. Vajon gitározott Mexikóban is? El tudnám képzelni, hogy megszólaltatta gyermekkorom közkedvelt vidám dalát is, a Mexikói préri pusztán cowboy lovagol-t. Vagy mégsem? A nemzetközi művésztelep, ahova hívták, Mexikóváros Esia Unidad Regina kerületébe, az El Retorno al Miktlán címet viselte, és a Halottak Napja témáját járta körül.
A világ különböző részeiből összehívott 25 alkotó a kortársművészet nyelvén, de a helyi hagyományokból kiindulva készítette el a maga művészi látomásait. Levente többek közt nagyméretű portrékat. A fotók tanúsága szerint a Daniela Jáuregui Servin kurátor irányította szimpózium és a bérházszerű központ termeiben, udvarán, emeleti folyosóin, falon, földön elhelyezett műtárgyak, méretes kompozíciók, tekercsszerűen szétfutó festmények, installációk jól illeszkednek a mexikói kultúra és civilizáció élénk, tarka, egzotikus szín- és formavilágába. Kíváncsi vagyok, miképpen tükröződik majd mindez itthon Hermann Levente festészetében.
