Egy matematika professzor észrevette, hogy eltört a cső a konyhai lefolyójában, kihívta hát a vízvezetékszerelőt. A mester rendesen meg is csinálta a lefolyót, a matematikus is elégedett volt, egészen amíg kézhez nem kapta a számlát, ami a havi fizetésének körülbelül az egyharmada volt. Panaszkodott is a szerelőnek, aki mondta, hogy sajnálja és megérti, de hát ez van, jöjjön el ő is a céghez dolgozni, ott sokkal jobban fog keresni. Azt a tanácsot adta még, hogy tagadja le a végzettségét, mert a főnökei nem szeretik a túlképzett embereket.
A matematikus jelentkezett a vízvezetékszerelő cégnél, és fel is vették, mivel azt hazudta, hogy csak hét általánosa van. Ezek után szerelőként egyre többet keresett.
Egy nap a cég vezetése kitalálta, hogy elküldik esti iskolába azokat a munkásokat, akiknek nincs meg a nyolc általánosa. Így a professzort is elküldték.
Az első ilyen órán, ami történetesen matematika volt, a tanár, hogy tisztába jöjjön az osztály tudásával, megkérdezte tőlük, ki tudná megmondani, mi a kör kerületének a képlete. Épp a professzort kérdezte meg, aki ki is ment a táblához, de azt vette észre, hogy hirtelenjében nem jut eszébe a képlet. Elkezdte hát levezetni, integrált, derivált, és azt kapta, hogy -r2 . Nem tetszett neki az a mínusz, így újra számolt. De megint ugyanezt az eredményt kapta. Megint újra számolt, de megint ezt kapta, mindig ott volt az a mínusz.
Idegesen körbetekintett az osztályon, és hallotta, ahogy az összes vízvezetékszerelő ezt súgta: „Cseréld fel az integrációs határokat!”
