Azt hiszem nem járunk jól, ha a napokban kezdődött háború rémületében elhitetjük magunkkal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az elmúlt néhány hónapban elvesztette a józan ítélőképeségét. Ha azt gondolnánk, hogy kizárólag a történelmi sérelmektől és az igazság helyreállításának csillapíthatatlan vágyától hajtva elvetette a sulykot, s olyat tett Ukrajna lerohanásával, amit másnapra maga is megbánhat. Egyesek abban a reményben ringatnak minket, hogy Moszkvának rövidesen beletörhet a bicskája ebbe a háborús kalandba, mert nem lesz képes finanszírozni Ukrajna megszállását, s az átfogó nyugati szankciókba belerokkan majd az amúgy sem túl erős lábakon álló orosz gazdaság.
Mondom, nem járunk jól ezzel a gondolatmenettel, mert elhomályosítja a szemünket és eltakarja előlünk a történelmünk viharaiból levonható geopolitikai tanulságokat.
A hadsereg rohamléptű fejlesztésére, a gazdaság és a lakosság totális ellenőrzésére támaszkodó putyini vezetés az elmúlt több mint két évtizedben hatalmas európai olaj- és gázexportja ellenére sem volt képes jelentős gazdasági fejlődést produkálni, viszont egyre feszültebb viszonyba keveredett a nyugati világgal, mindenekelőtt a posztszovjet térséget érintő, egymással ütköző törekvéseik miatt.
Moszkva pedig mostanra arra a végső elhatározásra juthatott, egyáltalán nem mindegy, hogy a lágy altestében elhelyezkedő és a Majdan forradalma óta NATO-csatlakozással kacérkodó Ukrajnát sikerül-e megtartani Oroszország biztonsági és gazdasági életterében a maga jelentős erőforrásaival, vagy az Egyesült Államok és az Európai Unió élhet az azokból adódó lehetőségekkel, köztük a Fekete-tenger ellenőrzésével. A Kreml ura joggal gondolja, hogy ha Ukrajnát – a Szíriában szerzett hadi tapasztalatok birtokában – akárhogyan is, de birodalmához csatolja, akkor bőven rendelkezésére állnak majd azok az erőforrások, amelyekkel egy bábkormány fenntartása finanszírozható. Az Oroszország képére formált új Ukrajnával pedig kibővíthető lesz a már megvalósulóban lévő orosz-fehérorosz szövetségi állam.
És ez nem tréfadolog.
Egyrészt, mert tanulmányainkból emlékezhetünk rá, hogy a náci Németország is Lengyelország lerohanása, államiságának (a Szovjetunióval karöltve végrehajtott) szétzúzása révén és az ottani erőforrások saját szolgálatába állításával jutott olyan lendülethez, hogy hadserege kevesebb mint egy éven belül a lengyel tragédiát tétlenül végignéző Nyugat-Európa ellen fordulhatott. Másrészt – és most vissza a rideg jövőbe – Ukrajna orosz érdekszférába vonásával egycsapásra megszűnik Magyarország és NATO-tag kelet-közép-európai szomszédai számára az az ütközőtérség, amelyet Ukrajna eddig jelentett, és de jure talán nem, de facto viszont közvetlenül határosak leszünk a szörnyeteggé vált Oroszországgal.
Akkor most innen folytassuk a gondolatmenetet, és ne két hétre tervezzünk…
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. február 25-én.
