A múlt héten bejelentett terv, miszerint Oroszország védőövezetet hoz létre az ukrán határ mentén, egyet jelent azzal, hogy Putyin nem leállítani, hanem kiterjeszteni készül Ukrajna elleni háborúját – persze a kurszki ukrán betörés kapcsán megtámadottként feltüntetve országát. A védőövezet az állami média szerint az orosz Brjanszk, Kurszk és Belgorod megyékkel szomszédos észak-ukrajnai területekre terjedne ki, amelyekre Moszkva jogilag eddig nem formált igényt.
Láthatjuk, az ígérgetésben és fenyegetésben fenenagy Donald Trump sem 24 óra, sem 100 nap alatt nem tudott véget vetni Putyin ukrajnai agrssziójának, és ezt jórészt éppen neki köszönheti a világ. Az invázió kezdete, 2022 februárja óta tudtuk, hogy Ukrajna nem képes magát megvédeni az USA támogatása nélkül. Trump mégis ennek megvonásával revolverezte Kijevet, míg Moszkvára nem akarózik nyomást gyakorolnia, inkább a világgazdaság vérkeringésébe való visszabocsátással kecsegteti.
A Kreml hadserege pedig támadásban van, apránként újabb településeket foglal el, még ha hatalmas veszteségek árán is. Putyin tehát nyerésben érzi magát, és esze ágában sincs elfogadni a tűzszüneti javaslatokat. További területek birtokában akar békét kötni, a maga diktálta feltételekkel. És biztos benne, hogy miközben országa minden tekintetben nagyobb tartalékokkal rendelkezik mint Ukrajna, a Trump-kormányzattól hosszabb távon sem kell igazán tartania.
Az orosz diktátor kihasználhatja azt is, hogy bár az európai szövetségesek eltökélten növelik Ukrajna támogatását, évekbe telhet, mire kiválthatják az amerikai képességeket. Mindezek tudatában Putyin az eszkalációt választja. Ceterum censeo: kormányunk egyre nyíltabban Ukrajna-ellen forduló politikája megintcsak Oroszországnak kedvez, amely láthatóan mindaddig folytatja a háborút, amíg megteheti.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. május 26-án.