Az Átlátszó cikke 2019. december 9-én. Szerző: Sipos Zoltán főszerkesztő, újságíró.
Túlélés, kiszolgáltatottság, öncenzúra – 30 év alatt így vált súlytalanná az erdélyi magyar sajtó, és ezért menekülnek a tehetséges fiatalok az újságírói pályáról. Publicisztika.
Informális kerekasztal-beszélgetést tartott múlt hétvégén a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja. A Harminc éves a „romániai magyar társadalom” című beszélgetésen több mint egy tucat erdélyi magyar társadalomtudós – szociológus, antropológus, politológus – vett részt Csíksomlyón.
A beszélgetések előre megírt hozzászólások köré szerveződtek, az alábbi, erdélyi magyar médiáról szóló anyag a kerekasztalra írt hozzászólásom kibővített, némileg átírt változata.
***
Disclaimerrel kezdeném hozzászólásomat az RMT30+ kerekasztalhoz. Nem vagyok társadalomtudós, ritkán, de annál nagyobb szünetekkel követtem az utóbbi évek eredményeit ezen a területen. Sajtószabadsággal, (ön)cenzúrával, a sajtó szerepével, pénzügyi fenntarthatóságával kapcsolatos kérdésekkel sem foglalkozom tudományos keretek között.
Helyzetemet nehezíti, hogy nem tudok kutatások eredményeire támaszkodni: nincsen olyan médiakutató, aki a fenti kérdésekkel foglalkozik. Ironikus, de 2019-ben többet kutatjuk a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót, mint azokat a folyamatokat, amelyek jelenleg az erdélyi magyar médiában zajlanak, és amelyek nagyban befolyásolják az erdélyi magyar közbeszédet, nyilvánosságot.
Ami miatt némileg feljogosítva érzem magam a megszólalásra, az az, hogy 2001 óta dolgozom on-line sajtóban, ezalatt eltöltöttem több-kevesebb időt nagyjából minden lehetséges munkakörben.
5 éve megalapítottam az Átlátszó Erdélyt, az erdélyi magyar sajtó első, kifejezetten tényfeltárásra szakosodott műhelyét, ahol rendszeresen foglalkozunk sajtószabadsággal, az erdélyi magyar sajtó finanszírozásával és tulajdonviszonyaival.
Az alábbi témakörökbe csoportosítottam, hogy szerintem melyek az erdélyi magyar média, illetve nyilvánosság legnagyobb problémái 2019-ben. Amikor erdélyi magyar médiáról beszélek, akkor kifejezetten a közéleti tartalmakat publikáló sajtókiadványokra gondolok.
Pénz, pénz, pénz
A sajtó függetlenségének alapfeltétele, hogy minél több, helyi politikától és gazdasági érdekcsoportoktól független, diverzifikált jövedelemforrással rendelkezzen. Amit most látunk, az nem ad okot optimizmusra.
– Nagyjából 2008-tól mozdultak el a céges hirdetések a médiaorgánumoktól a Facebook és a Google felé, jelenleg a hirdetésekre elköltött pénz túlnyomó többsége itt landol. A váltás oka az, hogy ezek a techóriások rendelkeznek olyan felhasználói adatokkal, amelyek lehetővé teszik a hirdetések hatékony célzását, a cégek pedig – érthető módon – a hatékonyabb megoldást részesítik előnyben. Ennek eredménye, hogy a médiaorgánumok szerte a világon fontos jövedelemforrástól estek el.
– A maradék reklámbüdzséjüket a cégek általában (bukaresti) ügynökségeken keresztül költik el. Ezeknek az ügynökségeknek a portfóliója a nagy, országosan ismert médiaorgánumok hirdetési felületeiből áll. Ide a relatíve kis nézettségű, speciális igényű közösséget kiszolgáló sajtókiadványok nem kerülnek be.
Kizárólag hirdetésekből tudomásom szerint 2008 előtt sem tudott egyetlen erdélyi magyar médiaorgánum sem megélni, azonban ezek a pénzek mégis valamiféle mozgásteret jelentettek számukra.
A 2008 után beszűkülő hirdetési piac azt eredményezte, hogy látványosan felértékelődtek a közpénzekből történő médiatámogatások. Az ezekről a pénzekről döntő grémiumok kezében van egy-egy médiaorgánum jövője az éves költségvetés formájában.
Itt sincsenek jó hírek
Önkormányzatok médiatámogatásai, állami vállalatok, uniós projektek hirdetési büdzséi nem átláthatóak, itt általában a döntések politikai szempontok szerint születnek.
A médiának szánt támogatásokat – legyen szó akár a Communitas sajtószaktestületről, akár a magyar kormány támogatásairól – a „baráti” médiának osztják szét.
Az utóbbi években megjelent egy, az erdélyi magyar sajtó viszonyaihoz képest kirívóan nagy összegű magyarországi támogatás; ez tovább torzítja az eleve diszfunkcionális piacot, illetve arra ösztönzi a médiaorgánumokat, hogy versengés helyett valamiféle együttműködésre törekedjenek ezzel a médiatröszt jellegű csoportosulással. Ez szintén nem kedvez a sajtó sokszínűségének és a sajtószabadságnak.
KAPCSOLÓDÓAz égből pottyant 1,45 milliárd: itt az Erdélyi Médiatér Egyesület támogatói okirata
A nyomtatásban is megjelenő napilapok valós eladási számairól nincsenek megbízható adatok, azonban úgy tudjuk, a legtöbb napilap kiadása veszteséges, a kiadók akkor járnak a legjobban, ha szabadulnak a nyomtatott verziótól, és teljes egészében online felületre térnek át.
Más országokban jól működik az előfizetésekből/támogatásból álló üzleti modell, azonban ez Erdélyben egyelőre gyermekcipőben jár. Az online felületen publikált anyagok fizetőssé tételével a kolozsvári Szabadság napilap kísérletezett, nem sok sikerrel.
Minden a túlélésről szól
Mindez oda vezet, hogy a magán- vagy egyesületi tulajdonban levő közéleti média finanszírozása teljesen homályos és informális, sokszor személyes viszonyok, eseti politikai konjunktúrák, alkuk függvénye. Az éves költségvetés, a működés kiszámíthatatlan.
A bizonytalan anyagi alapok miatt minden a túlélésről szól. Modern felszerelések megvásárlására, fejlesztésre, terjeszkedésre, új formátumok kipróbálására, újságírók képzésére, jobb minőségű anyagok elkészítésére a szerkesztőségek túlnyomó többsége gondolni sem mer.
A túlterhelt újságírók által minél olcsóbban és gyorsabban elkészített anyagok laposak és felületesek. Ezekért aztán az olvasók végképp nem hajlandóak fizetni.
KAPCSOLÓDÓL´Alchimiste, Iskola Alapítvány és Transindex: egy hirtelen lakbéremelés rövid története
Az anyagi bizonytalanság egyben azt is jelenti, hogy az újságírói pálya társadalmi megbecsültsége alacsony, a tehetséges, motivált fiatalok számára nem vonzó. Ha ki is próbálják, néhány év múlva továbbállnak. Ez azért probléma, mert ebben a szakmában nagyon fontos az egyes történések hátterének az ismerete, a személyes kapcsolatok révén megszerezhető exkluzív értesülések, az újságírók lassan kialakuló ismertsége és hitelessége.
Aki a pályán marad, az nagyon sokszor kiég. Az újságírók körében burnoutról, szenvedélybetegségekről, az állandó stressz következményeiről egyáltalán nem beszélünk, pedig ez egy reális és elterjedt munkahelyi ártalom. Ugyanígy tabutémának számít az öncenzúra, azok a narratívák, melyekkel a sajtóban dolgozók a maguk számára megindokolják, hogy miért igazodnak a felülről rájuk kényszerített (íratlan) politikai elvárásokhoz.
Üres díszletként működő közszolgálati média
A közszolgálati média költségvetését elvileg azért állják az adófizetők, hogy a piacnak való megfelelés helyett a közérdeket tartsa szem előtt, és így azokkal a témákkal foglalkozzon, amelyek a társadalom számára fontosak. Az elmélet szép, a valóság már nem annyira tetszetős.
A közszolgálati médiában dolgozó kollégák szerint a magyar szerkesztőségek (kiemelten a kolozsvári és a bukaresti TVR magyar adása) amolyan “megtűrt” vagy „díszlet” státuszban vannak, a közszolgálati média menedzsmentje adminisztratív, költségvetési akadályokkal lehetetleníti el az érdemi munkát. Ugyanakkor nem világos, hogy kifejezetten magyarellenes gesztusok ezek, vagy belső ellentétek, hatalmi harcok következményei.
A közszolgálati médiában a szerkesztőségi szintű döntéshozók kiválasztásánal a szakmai szempontok másodlagosak. Sokkal fontosabbak az ilyen-olyan háttéralkuk; az RMDSZ befolyása ezekre a döntésekre jelentős.
Akik megmaradnak a közszolgálati médiában, a rosszul fizetett, bizonytalan külsős státuszból „nyugdíjas állásba” kerülhetnek. Ez kezdetben ugyan motiváló tényező, egy idő után viszont demotivál: miután megvan a „státusz”, csírájában elfojt minden versengést, és arra ösztönzi az újságírókat, hogy maguk is mindent megtegyenek a status quo fenntartása érdekében.
Mindennek eredménye, hogy a közszolgálati médiában dolgozó újságírók rendszerint kerülik a konfliktusos témákat, valamint az olyan helyzeteket, amikor szembekerülhetnek feletteseikkel.
De kérdezni azért még lehet, nem?
Az információkhoz, közérdekű adatokhoz való hozzáférés egyre nehezebb. Közintézmények bármikor megtehetik, hogy nem válaszolnak közérdekű adatigénylésre: az újságíró perelhet, ami alsó hangon 9 hónap, fellebbezéssel simán egy év. Nagyon kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy a napi penzumon felül időt, pénzt és energiát fordítsanak perekre, arról nem is beszélve, hogy ezt a tulajdonosok sem nézik általában jó szemmel.
Politikusok a sajtótájékoztatók és újságírói kérdések érdemi megválaszolása helyett egyre gyakrabban saját Facebook-oldalukon vagy gondosan moderált pódiumbeszélgetéseken (lásd az RMDSZ által szervezett Szájkaraté-sorozat) keresztül kommunikálnak a választókkal. Ez azért kényelmes számukra, mert így felépíthetik a nyitottság és közvetlenség látszatát, miközben könnyen megkerülhetik a kényelmetlen újságírói kérdéseket.
Politikusok, pártok Facebook-oldalainak kezelői nagyon gyorsan letiltják a kritikus kommentelőket, legyenek azok akár trollok, akár érdemi, gondosan megfogalmazott kritikák.
Az újságírók mintha elfelejtettek volna kérdezni. Egyre gyakoribb az, hogy az újságíró amolyan két lábon járó mikrofonállványként működik, interjúhelyzetben arra szorítkozik, hogy felveszi azt, amit az interjúalany mondani akar, és akkor sem kérdez vissza, ha teljesen nyilvánvaló, hogy az alany terelni próbál.
Ha az MTI (kis mértékben: Agerpres) hírfolyama megszűnne, az erdélyi magyar sajtó közéleti rovatai üresen maradnának. A magyarországi állami hírügynökség anyagainak copy-paste átvétele egyrészt kényelmes és olcsó, másrészt a szerkesztők számára biztonságos: ami az MTVA politikai szűrőjén átment, azt nyugodtan lehet publikálni.
Az újságíró-utánpótlás gyakorlatilag nem létezik: amit egyetemen újságírás címen oktatnak, a szakmával köszönő viszonyban sincs. Szerkesztőségek általában túlságosan túlterheltek ahhoz, hogy gyakornoki programokkal, személyre szabott képzésekkel segítsék azokat a fiatalokat, akik a nehézségek ellenére ebben a pályában fantáziát látnak.
Valóban a megmaradást szolgálja a sajtó?
Nemcsak az erdélyi magyar olvasók, hanem az újságírók is egyre inkább egy Budapest-centrikus médiatérben gondolkoznak. Kapcsolat a román szakmával, a nemzetközi színtérrel nem létezik, ami azért probléma, mert jelenleg úgy a román, mind a nemzetközi porondon is sokkal izgalmasabb, előremutatóbb dolgok zajlanak, mint Magyarországon.
Csak elvétve járnak pályájuk közepén járó újságírók szakmai továbbképzésekre, noha nemzetközi szinten óriási a pezsgés, rengeteg új technika, módszer jelenik meg. Az erdélyi magyar médiának egy sor problémájára létezne viszonylag egyszerű megoldás.
Újságírók alkalmazásakor erősen ott a politikai szempont: nagyon sok jó szakember azért munkanélküli, mert pályafutása során szembekerült valakivel, akivel nem kellett volna.
A szégyenletesen alacsony fizetések eredménye, hogy az újságírók mellékállások, side projectek után néznek. Az egyik legnagyobb probléma, hogy az újságíró és a PR-os szerep átjárhatóvá vált. Sokan dolgoznak magáncégeknél PR-osként, de olyan kolléga is sok van, aki például önkormányzati kampányban a polgármesterjelöltnek kampányol, hogy aztán a választások után visszatérjen a kiadványához, és ismét újságíróként kezdjen el dolgozni.
KAPCSOLÓDÓNem fér bele az RMDSZ lapjába az „USR-párti” jegyzet
Fontos még az attitűd és szerepfelfogás kérdése. Sok erdélyi magyar újságíró és olvasó is úgy gondolja, a kisebbségi sajtó elsődleges szerepe a megmaradás, az anyanyelv és a kultúra ápolása, a közösséghez való tartozás erősítése, nem pedig a „széthúzás”, a „kötözködés” és a „kritika”, amivel az „a románok malmára hajtja a vizet”. Így aztán a sajtó klasszikus szerepe, a hatalom ellenőrzése, a kényelmetlen kérdések feltevése háttérbe szorul.
A helyi média sok helyen gyakorlatilag megszűnt. Vannak városok, ahol egyáltalán nincsen sem helyi médiaorgánum, de még helyben élő, helyi ügyekről jól-rosszul tudósító újságíró sem. A helyi újság nem több, mint a polgármesteri hivatal sajtóközleményeinek gyűjtőhelye. Márpedig helyi nyilvánosságra igény lenne: ennek bizonyítékai azok a gombamód szaporodó lokális Facebook-csoportok, ahol a helyiek megbeszélik a közügyeket.
Hatalmasokról vagy jót, vagy semmit
A magyarországi közszolgálati adókból, valamint a magyar kormány által pénzelt on-line felületekről áradó propaganda hosszú távú hatását az erdélyi magyar közbeszédre egyelőre felmérni sem lehet.
Öncenzúra: sokszor akkor sem jelenhet meg egyértelműen közérdeklődésre számot tartó téma, ha hivatalos dokumentumok állnak rendelkezésre, vagy a források gyakorlatilag minden szükséges információt összegyűjtöttek, és kvázi tálcán kínálják az újságírónak. Az öncenzúra hatványozottan jelen van, ha a történet szereplője formális vagy informális hatalommal rendelkezik.
Más témák híján az újságírók a román politikum, közigazgatás, illetve a többségi társadalom kritikájával foglalkoznak rendszerint egyoldalú, elfogult hangnemben, kevés utánajárással, a narratívába nem illeszthető tényeket figyelmen kívül hagyva. Az RMDSZ és a kisebb pártok jelenlegi kommunikációja is ezt segíti, fokozva az erdélyi magyarok bizalmatlanságát a többségi társadalommal szemben.
Az erdélyi magyar párhuzamos valóság egyre csak erősödik. A magyar és a román napisajtót egymás mellé helyezve a két közösség mintha nem is ugyanabban a városban, országban élne.
Gazdasági ereje, aktivitása csökkenésével a többség számára is érdektelenné vált az erdélyi magyarság: országos médiában leginkább csak akkor tematizálnak erdélyi magyarsággal kapcsolatban, ha nemzetbiztonsági fenyegetésnek lehet beállítani valamilyen eseményt (a magyar kormány támogatásai, az ún. „székely terror”-per).
A Facebook megoszt és lebutít
Miközben a médiaterjesztés és -fogyasztás egyik fő csatornájává a Facebook vált, itt az öncenzúra tapintható. Nagyon sokan félnek megosztani, lájkolni, kommentelni érzékeny témájú bejegyzéseket, mivel attól félnek, hogy munkahelyükön követik a Facebookos aktivitásukat.
A Facebook algoritmusai a pilléresedést, a buborékok kialakulását és a vélemények polarizálódását segítik elő. A médiafogyasztási szokások átalakulása szintén az egyszerű, 20-30 másodperc alatt befogadható tartalmaknak kedveznek. Itt ismét nem a komplex társadalmi problémákat részletesen bemutató anyagok vannak előnyben.
Az, hogy a média is főként a Facebookot használja arra, hogy anyagait az olvasókhoz eljuttassa, nagymértékben kiszolgáltatottá teszi a Facebook-algoritmusok változásának. Legutóbb, amikor ezek az algoritmusok a személyes tartalmakat kezdték előnyben részesíteni a sajtóhírekkel szemben, számottevően esett az anyagok elérése.
Sokat gondolkoztam azon, milyen pozitív fejleménnyel lehetne némileg oszlatni ennek a szövegnek a pesszimizmusát. Mivel optimizmusra okot adó jelenséget nem látok, viszont nem szeretném teljesen elkedvetleníteni azokat, akik idáig olvasták ezt a szöveget, álljon itt egy ennyi:
Innen szép nyerni.
