Van egy érzésünk – hamarosan kiderül, hogy megalapozott-e –, amely szerint a tűzijátékos utó-Szentistvánnap nem is a népnek beígért cirkusz miatt ennyire elhagyhatatlan, hanem az aktuális narratíva tovább meséléséhez kell annyira, hogy szinte bármit érdemes bevállalni érte. Mert amúgy a meteorológusok közbelépése inkább kapóra jött volna: azok után, hogy a megszorítások közepette önkormányzatok sora hátrált ki a költséges égiparádéból, a kormány is arcvesztés nélkül visszakozhatott volna az időjósok háta mögé bújva, de nem tette. És biztosan nem azért, mert attól tartott, hogy a már kifizetett, leszállított patronok megromlanának, ha egy éven át a raktárakban pihennek. Valami más sztori van itt: lehetséges, hogy csak a jólét és a felhőtlen vidámság szimbólumaira van most szüksége a kormányzati kommunikációnak, de lehet a magyarázat sokkal nagystílűbb is.
A királyság visszaállítása nem akkor válik hivatalos tervvé, amikor valamelyik közpénzen kitartott próbaléggömb-gyár (esetünkben a Honfoglalás 2000 Egyesület) megszondázza vele a publikumot, hanem akkor, amikor megjelenik az állami storytelling szereplőinek szókészletében.
A csatlakozó legenda amúgy ha nem is ezer, de legalább harminc éve épül – biztosan a kedves olvasó is hallott már róla, hogy I. (Szent) István Felcsúton ajánlotta Mária oltalmába édes hazánkat; de arról talán még nem, hogy a magyar államiság létrejöttének ezredik évfordulója köré szervezett millenniumi megemlékezések keretében az akkori Orbán-kormány kiadott egy díszes kötetet, amelynek „korabeli” térképén a mai főváros helyén vadlovak nyargalásznak, ellenben Felcsút akkora pöttyel szerepel, mintha legalábbis koronázási székhely lett volna. A Fejér megyei falu szakralizálása egyébként is minden elemében hamis – a jelenlegi miniszterelnök Székesfehérváron született, és Alcsúton nőtt fel –, de az uralkodó köröktől egyáltalán nem áll távol, hogy olyasmit ünnepeljenek, ami nincs, nem is volt, és esetleg nem is lesz.
Aztán itt van a Várba költözés a maga egész szimbolikájával, meg a megszakított történelem, a király nélküli királyság teljes díszletrendszerének erőltetett rekonstruálásával. Lehet, hogy van ennek az egésznek valami más értelme is, majd kiderül, de a legkézenfekvőbb értelmezés mégis az (merthogy megvannak a lábai a gazdaságban, a politikában, a rendszerépítés minden területén), hogy valamiféle dinasztikus modell szerkesztődik, amely könnyen függetleníthető majd adott esetben a választási eredményektől, az úgynevezett népakarattól.
Hogy a prolongált augusztus 20. beépül-e a történelem(át)írás fentebb vázolt praxisába, hamarosan megtudjuk. Ha igen, rögtön magyarázatot nyer az is, ami a főmeteorológusokkal megesett, meg az is, miért nem lehetett az egész szaturnáliát elengedni, ha már ilyen jó ürügyet adott rá az élet.
De ha esetleg nem, akkor se essünk kétségbe: talán csak annyi történt, hogy a közhangulat tesztelése alapján korai még bekapcsolni a Dunánál a jégcsináló kondenzátorokat – majd eljön annak is az ideje.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. augusztus 27-én.
