Először is arról kellene beszélnünk, hogy ha igaz lenne, amit Orbán Viktor idén májusban mondott – hogy ő még húsz évet tervez a hatalomban tölteni -, akkor teljesen indokolatlan lenne úgy sakkoznia a médiahatóságot vezető Karas Mónikával (aki egykor a „párt ökle” Magyar Nemzetnél alighanem világrekordot döntött az elveszített sajtóperek számát tekintve), meg Karas utódjával, hogy még kilenc évig a saját embere ülhessen az NMHH élén. Ha ugyanis a húsz évre szóló terv reális lenne, akkor a kormányfő még bőven ráérne kinevezni az aktuális vazallust.
A valóság azonban az, hogy Orbán csak jövő áprilisig tervez maradni, és előrelátó emberként már most az utóvédharcot meg a hátrahagyott alvó és aktív ügynökök hálózatát szervezi.
Mindenesetre, a kormánypárt a sajtószabadság elkötelezett híveként („mi sosem vetemednénk arra….”) már megint egypárti döntéssel kíván NMHH-elnököt választani. Vagyis azt, hogy megfelelően látja-e el feladatát a közmédia meg a Fidesz-közeli és a független sajtó, még kilenc éven át továbbra is egyedül a Fidesz ellenőrizhetné. Karas mandátuma ugyanis eredetileg csak jövő szeptemberben, jócskán a választások után járna le; most azért kell sürgősen utódot választani helyette, mert a következő hat hónapban a Fidesz még megteheti, hogy – ugyanúgy, ahogyan két éve a Médiatanács esetében – kizárólag a saját embereivel szavaztatja meg a saját emberét.
Jelen állás szerint tehát a kampányidőszakban is marad a kézivezérlés annál a hatóságnál, amely elvben a pártatlan és sokszínű köztájékoztatásért felel, és amely tavaly rendben lévőnek találta, hogy a köztévé csak abban az esetben engedi képernyőre az ellenzéki képviselőket, ha (formailag legalábbis) betörnek oda.
Mindez abszolút elkeserítő, csupán egyetlen pozitívum van benne: az, hogy nem csak mi vágjuk a centit, hanem láthatóan ők is.
Rovat: VÉLEM ÉN
