A történészeknek biztosan lesznek majd jobb megfejtéseik, de addig is: Orbán Viktor uralkodását felfoghatjuk úgy, mint egy nagyszabású társadalmi kísérletet annak eldöntésére, hatalmon lehet-e maradni anélkül, hogy szóba állnánk az ellenzékkel. Egyelőre annyit tudunk, hogy lehetséges akár másfél évtizeden át menekülni a vita elől – bátorságnak beállítva a kitérést meg a vitapartnerek semmibevételét –, de a valóság azért előbb-utóbb szembejön. Lehet felépíteni egy saját nyilvánosságot, amelyben nincsenek kínos kérdések és kellemetlen kérdezők, de ha nem arról folyik a szó, amit az emberek a saját életüknek éreznek, akkor a közönség (egy része) idővel elunja, és lelép. Lehet úgy tenni, mintha Magyarország jövőjét kizárólag a migráció/Soros/Zelenszkij fenyegetné, de amikor milliók szembesülnek vele, hogy elérhetetlen álommá vált a saját otthon (nem függetlenül amúgy az otthonteremtésnek hazudott kormányzati mellényúlásoktól), hogy hirtelen minden másfélszeresére drágult, vagy hogy rosszabbul élnek, mint négy-nyolc-tizenkét éve, törvényszerűen benyújtják a számlát.

A sokféle prognózis közül, amelyek nem jöttek be az idei választás kapcsán, az egyik arra vonatkozott, hogy Orbán Viktor majd akkor áll ki vitázni Magyar Péterrel, ha a kampány célegyenesében annyira rosszul festenek a számok, hogy gyakorlatilag nem marad más választása. Nem tudhatjuk, hogy ő maga vagy a közvetlen környezete milyen adatokat látott, de az bizonyos, hogy az utolsó hetekben úgy mozgott, mintha a realitásokat látta volna – minden téren, a vitát kivéve. Kimerészkedett az emberek közé, alámerült a bulvárszférába, végigjárta a korábban biztos fideszesnek gondolt, de a jelek szerint a végére billegővé vált körzeteket, megszakította a húsvétot, hogy jelen lehessen egy álmerénylet helyszínén – mindennel megpróbálkozott, a vitát kivéve. A legsúlyosabb ügyekben megmaradt a kinyilatkoztatásoknál: érvek és bizonyítékok ütköztetése helyett így kénytelenek voltunk az ő bemondására elhinni – már aki elhitte –, hogy a kormány gazdasági teljesítménye lenyűgöző, az ukrán csapatok alig várják, hogy az oroszok elleni létharc közepette Magyarországra támadhassanak, a korrupció pedig a Fidesz-világban ismeretlen, hiszen Orbán sosem tűrte el, és ebben az alternatív univerzumban csak az létezik, amit ő megenged. A friss közvéleménykutatások tanúsága szerint főleg az utóbbi üzenet ment nagyon mellé: minden második ellenzéki választónak a feneketlen lopásból lett elege.

Tény, hogy ezt a tizenhat évet (és főleg az utolsó hatot) nyílt verbális küzdelemben is lehetetlen lett volna megvédeni. De az is tény, és ezt a történtek az utókor számára is egyértelművé tették, hogy a vitát végső soron lehetetlen megúszni: az elsunnyogás semmivel sem jobb stratégia a beleállásnál, mert a produkciót végül úgyis a szavazók pontozzák a saját valóságérzékelésük alapján. Le is pontozták alaposan, és még csak az sem biztos, hogy beérik ennyivel: akár még az is kiderülhet a végén, hogy Orbán Viktornak nem igaza van, hanem priusza lesz.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 14-én.