Lázár János számára hatalmas szerencse, hogy Magyarországon, és nem Norvégiában politizál, ott ugyanis a tegnapi napon véget ért volna a politikai karrierje. A norvégoknál nemhogy nem erény, de még csak nem is bocsánatos bűn, ha egy állami beruházás a tervezéstől a befejezésig az ötszörösére drágul. (Kedves Lázár úr, ismerjük a kincstári magyarázatot a munkabérekről meg az építőanyagárakról, de az az igazság, hogy egyik sem ötszöröződött meg. Az optikai csalódást talán az okozza, hogy a parlamenti képviselők fizetése viszont tényleg nagyjából ekkorára nőtt 2010 óta.) Ott fenn, Északon legfeljebb annyi értelme lett volna a hajnali három órás kelésnek a tramtrain átadásának napján, hogy még gyorsan vethessen rá egy búcsúpillantást, mielőtt a számvevők és/vagy az ügyészek bekopogtatnak.
Hogy miért a norvégokkal példálózunk, annak az a legfőbb oka, hogy Lázár harcostársa, Kövér László őket választotta alanyul a NER morális magasabbrendűségének demonstrálásához. A házelnök szerint „a legocsmányabb kereszténygyalázás” az a norvég karácsonyi film, amelynek férfi főhőse összejön a Mikulással. Gondolván, hogy Kövér erkölcsi konzervativizmusa következetes, gyorsan utánakerestem, hogyan is reagált a Szájer-ügyre, de csak egy megengedhetetlenül liberális állásfoglalást találtam tőle, idézem: „nem szeretnénk valamiféle belső rendőrséget, vagy pláne erkölcsrendőrséget felállítani”.
A fentiek szellemében azt javasolnánk a hatalmon lévőknek, hogy ne bajlódjanak a kövéri-lázári aggyal amúgy is felfoghatatlan norvég viszonyok megértésével, szorítkozzanak inkább arra, ami a munkájuk. Ugyanis, ha még nem szóltak volna nekik róla, a politikusainktól mi sem hittérítést várunk a nekik adott fizetésért cserébe, hanem például azt, hogy egy 16 milliárdos projekt a végén ne 80 milliárd forintba kerüljön.
Megjelent a Népszava Vélemény oldalán 2021. november 30-án.
