Tizedik éve, az illiberális ellenforradalom 2014-es meghirdetése óta várjuk (mi, újságírók hivatalból, a hívei meg csak úgy, passzióból), hogy kitelik-e még valami új gondolat Orbántól. Nem azért, hogy ne legyenek annyira unalmasak a beszédei; nekünk mindegy, a híveinek meg láthatóan így is jó – bár az azért egyértelmű, hogy idén a közönségszervezői jóval több emberre számítottak. Ennél azonban fontosabb, hogy egyelőre ő a kormányfő, márpedig aki nem képes egy innovatív beszédet összerakni, az mitől lenne képes innovatívan országot vezetni? És sajnos ugyanez az ötlettelenség érződik a kormányzásban is: sodródás van, válságról válságra bukdácsolás és tartalmatlan nagyotmondás; igazi gyurcsányizmus (és ezt a párhuzamot lassan az őszödi rém kérhetné ki magának).
Tegnap sokadszorra bizonyosodott be, hogy valódi tömeget indulatokkal, főként elégedetlenséggel és haraggal lehet verbuválni – az elégedetlenek pedig ezen a napon az Andrássy úton és nem a Múzeum körúton ünnepeltek. Legyünk egészen pontosak, a történelmi pillanat megérdemli: Magyar Péter sem mondott semmi forradalmit – mint ahogy nem mondott a mostanáig 2,3 millió nézőt vonzó Partizán-interjúban sem: csak a kincstári hazugságok helyett kimondta a nyilvánvalót. Ez van: az őszinte beszédre többen kíváncsiak, mint a kopottas orbáni frázisokra, hiába mozgósított az utóbbira a fél magyar államigazgatási és önkormányzati szektor. Ez akkor is tanulságos, akár a miniszterelnök számára is, ha a holnapra nézve – még – semmi sem következik belőle. Orbán Viktor kétségtelenül sokkal jobb szónok, és nemcsak annyival, amennyivel gyakorlottabb, de ez most semmit sem számított. Mert amíg ő képzelt ellenségektől próbálta megvédeni a hazát, Magyar Péter a valóditól. Nem csoda, ha sokak számára hihetőbb, hogy az utóbbinak van igaza.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. március 16-án.
