Az utolsó előtti dolog, amit most egy új köztársasági elnöktől várnánk, hogy pontról pontra felmondja Orbán Viktor Európa-politikájának fő téziseit. (Az utolsó néhány pedofília-relativizáló gondolat lenne, de ezt a kínos teendőt Lázár János magára vállalta.) Márpedig Sulyok Tamás felmondta, holott az alkalom nem kötelezte rá: igaz, hogy a Fidesz általi megválasztása alkalmából beszélt, de az államműködés olyan súlyos kisiklása, a közbizalom olymértékű megrendülése után, amely az előző államfő és igazságügy-miniszter azonnali eltávolítását tette szükségessé. Az elnök-utódnak a mai a helyzetben mindenekelőtt a polgárok és az állam közötti bizalom helyreállításáról kellett volna beszélnie. Ám Sulyok Tamás számára a legfontosabb nem ez, hanem az Orbán és a köztársasági elnöki hivatal közötti, láthatóan szintén megbillent bizalom újraalapozása volt.
Az azonban, amit Európáról mondott, még ebben a sajátos kontextusban is kirívó. A szegedi Fidesz egykori jogásza, akinek érdemi alkotmányjogi munkásságáról nem tudni, eddigi jogtudósi impaktját pedig képességesebb doktoranduszok is sokszorosan felülmúlják, államfői székfoglalójában a nemzetállami szuverenitás vs. föderalizmus vitát igyekezett lezárni egy Orbán Viktornak szimpatikus, de a tényeknek ellentmondó konklúzióval, miszerint az EU-nak nincs, csak a tagállamok (kormányai)nak van szuverenitása. Hogy ez nem igaz, azt egyrészt a kormányfő épp a napokban tapasztalhatta meg Ukrajna támogatásának és Svédország NATO-csatlakozásának ügyében. Másrészt pedig az európai integrációnak már az előtörténete is úgy indult, hogy az alapító atyák – például a kereszténydemokrata Robert Schuman, és még inkább eszmetársa, Jean Monnet – kifejezetten olyan struktúrát álmodtak meg, amelyben a főhatóságnak, azaz a mai Bizottságnak a kormányokét felülíró szuverenitása van.
Sulyok Tamásnak ezt nem feltétlenül kell tudnia, bár ha nem tudja (amit őszintén szólva kétlünk), akkor praktikusabb, ha nem is beszél róla. Azt viszont tudnia kell, hogy amit szintén mondott – t.i. szerinte a köztársasági elnök nem része a hatalmi ágaknak (tehát nem vonatkozik rá a hatalmai ágak elválasztásának elve, nyugodtan működhet a kormányfő meghosszabbított aláíró karjaként) –, az badarság.
Az elnök, aki szükségállapot idején mindenkire kötelező rendeleteket hozhat, egyébként pedig a hadsereg főparancsnoka, és bizonyos esetekben feloszlathatja az országgyűlést, ne lenne szuverén hatalmi tényező? Tudjuk, hogy a kormány az új alkotmány elfogadása óta ezt a játékot játssza – de biztos, hogy át lehetne menni ezzel az állítással egy alkotmányjogi vizsgán (mikor még a bukott előd, Novák Katalin is a saját szuverenitása végzetes beszűkülésével indokolta a lemondását)?
A köztársasági elnök az alaptörvény szerint a nemzeti egység megtestesítője – annak az egységnek, amely a kegyelmi botrányban súlyos sebet kapott. De lehet-e új egységet teremteni úgy, ha az államfő a legmegosztóbb témákban már előre a legmegosztóbb politikai szereplő hamis álláspontjára helyezkedik?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. március 2-án.