Néhány hónapja jelentősen csökkentette a Wizzair-részvényre vonatkozó, 12 hónapra előretekintő célárát az egyik vezető tőzsdei elemzőcég a légitársaság várható rekordvesztesége miatt. (Összesen két légitársaság van Európában, amelyik – ha éppen nincs Covid – tartósan képes nyereségesen működni, a Ryanair és a Wizzair; de 2021-ben, mint tudjuk, volt Covid.) Ez a hír van a mérleg egyik serpenyőjében. A másikban pedig az, hogy Mészáros Lőrinc 60 milliárddal lett vastagabb tavaly, Tiborcz István pedig 12 milliárddal – mindketten meglehetős, 40 százalék körüli profitrátával dolgoznak, amely haszonkulcs a reálgazdaságban legalábbis szokatlan, és mindketten jócskán ki lettek stafírozva kedvezményes állami hitelekkel, valamint költségvetési és uniós (például „gazdaságmentő”) támogatásokkal.
Jogos kérdés lenne ezek után, hogy vajon Orbán házanépével – a közpénzből (extra)profitáló „közeliekkel” -, vagy a veszteséges légiszállítók utasaival fizettetik-e meg a Fidesz választási költekezését ellensúlyozó különadót. De fölösleges rákérdezni: mi is Magyarországon élünk, ahogyan az olvasók és mindannyian tudjuk, hogy egyrészt nem profitadóztatásról van szó, hanem pénzbehajtásról, másrészt előbb fogják bevezetni az élelmiszerjegyet meg a tej- és a hús-fejadagot, mint hogy a rezsim pénzügyi kegyeltjeinek le kelljen mondaniuk akár egyetlen fillérünkről is.
Beszéljünk tehát inkább másról. Például arról, hogy bő egy hete, amikor a legjobban álltak az ukránok a fronton, az európai gázár visszaesett majdnem arra a szintre, ahol utoljára a háború előtt járt. Vagyis inkább azt a kérdést kellene föltenni, hogy ha ez egy ország lenne (és nem Orbán családi zrt-je), és tényleg az lenne a cél, hogy ne a magyar emberek fizessék meg Oroszország Ukrajna elleni agressziójának az árát, abból milyen politikának kellene következnie a valóságban.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. június 1-jén.
