Várjuk meg, mit hazudnak – ezzel zártuk a „szennyezz szabadon!” kormányrendeletről szóló legutóbbi véleménycikkünket. Az írásban elrejtett prognózis, lám, azóta helyesnek bizonyult: megjelent az újabb közlöny, benne a rendeletmódosítás, ám nyoma sincs benne a vélt kedvezményezett, az akkuipar kizárásának, vagy legalább az állítólagos címzett, a kohászat említésének. Most tehát hatályban van egy rendelet, amely – a környezetvédelmi törvény előírásaival ellentétesen –, engedélyezi, hogy bármely nagyvállalat az általa elkövetett súlyos környezetkárosítást a szennyezéssel arányos büntetés helyett egy bizonytalan tartalmú megállapodással megússza. És mivel környezetkárosító ügyei, legalábbis a sajtó ingerküszöbét átütő esetek tanúsága szerint, mostanában leginkább az akku-iparág hozzánk települt ázsiai cégeinek vannak, megalapozottnak látszik a feltételezés, hogy ők az alkotmány- és törvénysértő kedvezmény valódi címzettjei.
Az egészséges környezetről, vagyis az élhető jövő legfontosabb feltételéről kötött piszkos alku rávilágít a kormányzati iparpolitika súlyos hibájára. Arra, hogy tényleg egy olyan szektort hoztak ide a megkérdezésünk nélkül, amely ártalmas a környezetre, és ilyenformán a jövőre is (hiszen ha nem szennyezne, akkor nem kellene neki előre menleveleket osztogatni). És arra, legfőképp, hogy nem az adottságaink – a célpiacokhoz való közelségünk, a rengeteg olcsó és tiszta energiánk, a kiapadhatatlan vízkészleteink – jelentik a vonzerőnket, ahogyan egy értelmes ipartelepítési stratégia esetén lennie kellene, hanem a kormányunk érdektelensége a környezeti szempontok, és ilyenformán a jövőnk iránt.
Mit ajánlunk az ázsiai akkuiparnak, ami – mondjuk – Szlovákiában nincs? Engedelmesen inkompetens környezetvédelmi hatóságot, a törvényekre fittyet hányó kormányt, az önfeladó kormánypolitikát ünneplő pártsajtót, meg halkan morgolódó, de azért a jövőjét kiárusító pártra újra meg újra leszavazó lakosságot – nesze neked versenyképesség, kanyarban előzés meg jobban teljesítés.
