Megkapóan őszintétlen szöveg a Fidesz 2010-es választási programja; az első, amivel kétharmados parlamenti többséghez jutottak, és az utolsó, amellyel mindmáig előálltak. Van benne minden, mint a búcsúban – ahogy a sajtószakmában mondják: pikpakk, mazsola, gázálarc –, csak éppen semmi köze ahhoz, ahogyan a rezsim működik. Azaz van például évente a lakásállomány 10 százalékának energetikai felújítása, pedagógusbér-emelés, az ingyenes állami egészségügy felturbózása, ellenben említés sem történik új alkotmányról, a média, az alkotmánybíróság és a bíróságok igába hajtásáról, egyfordulós választási rendszerről, az EU és az USA közellenséggé minősítéséről, öngyarmatosító Oroszország-politikáról, stadionprogramról vagy az egyetemek zsebre vágásáról.
Ahogy nincs benne Orbán Viktor kedvenc utólagos valóságmagyarázata, a „nemzeti tőkés osztály” megteremtése sem. Nem ígérték, mégis megvalósult – igaz, abban a formában, ahogy ma előttünk áll, tényleg improduktív lett volna programba foglalni –; fotó is van róla: ott pezsgőzött a népes siserahad szűk krémje a minap a Felcsút VIP-páholyában. Anélkül, hogy felsorolnánk a tágabb kört – bár a döntő többségüket név szerint ismerjük –, néhány megkérdőjelezhetetlen állítás azért megfogalmazható róluk. Egyrészt ez nem is osztály, hanem inkább egy nagy família: hogy kinek mennyi vagyon van a nevén, az egyre pontosabban meghatározható a miniszterelnökhöz fűződő rokonság foka, meg a rokonokkal fennálló üzleti kapcsolat ismeretében. Másrészt a legkevésbé sem nemzeti: milyen nemzeti tőke az, amelybe Adnan Polat, Megdet Rahimkulov, Zakarya Hamdan simán belefér, Simicska Lajos, Spéder Zoltán (vagy pláne Bojár Gábor) viszont nem fér bele? Nem, a beválogatás kizárólag azon múlik, hogy valaki feltétlenül lojális-e Orbán Viktorhoz, ami talán még a Fidesz-szavazók többsége szerint sem a „nemzetiség” definíciója.
De vannak bajok – jócskán – azzal a bizonyos tőkével is. Tankönyvileg a fogalom a gazdaságban befektetett javakat jelöli – na de ki fektetett be bármit is a sajátjából a felcsúti csoportképen szereplő vagy nem szereplő urak és hölgyek közül? A pénz, amiből urizálnak, az utolsó forintig a miénk, vagy legalábbis a miénk volt, amíg Orbán át nem pakolta hozzájuk. Szellemi jószágokról – olyanokról, amelyek részt vesznek bármiféle értékteremtésben – esetükben szintén nem beszélhetünk. Ráadásul a vagyont nem is igazán birtokolják: időnként „önként” felajánlják, máskor a főkegyúr, ha olyan kedve támad, egyszerűen elveszi. Kegyadomány ez, vagy hűbérbirtok, de semmiképen sem tőke.
Egyszóval nem nemzeti, hanem rokoni-haveri, nem nem tőkés, hanem járadékvadász, és nem osztály, hanem udvartartás, a többi stimmel.
És az a kép, ahol az Orbán Viktor birtokán közpénzből emelt luxusstadion magánzsöllyéjében a libériás inas hajlongva pezsgőt (vélhetően nem Törleyt) szolgál fel nekik… Úgy világít, mintha neonbetűkkel írták volna rá: a szerzésről szól itt minden, a puritán kormányzás ígérete is hazugság volt – de hát miért pont azt gondolták volna komolyan?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. május 20-án.