Nem csináltunk semmit 2013 óta, a dolgok rossz irányba haladnak – a legrövidebben így lehetne összefoglalni, mit állítottak – őszödiesen – az Orbán-kormány minisztériumainak szakértői az ország helyzetéről, amíg hagyták nekik, hogy azt állítsák, ami a valóság.
A Nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégia (NFFK) című, alapesetben nem túl érdekfeszítő dokumentum a kétharmados kormányzás tizenötödik évében váratlanul izgalmassá vált annak nyomán, hogy a tárcáknál itt-ott még fellelhető szakértelem összetalálkozott a hatalmi érdekekkel. Márpedig ha abból kell választani, hogy szülessen egy olyan útiterv, amelynek kritikus megállapításai segítenek kikecmeregni a környezeti, szociális és gazdasági fenntarthatatlanság kelepcéjéből, vagy inkább legyen csak egy semmitmondó sajtpapír, ami biztosan nem veszélyezteti a Fidesz hatalmon maradását, ez a kormány mindig, üzembiztosan az utóbbira voksol.
És persze nem csak az adminisztráció szintjén. A valódi kérdés ugyanis nem az, hogy mi kerüljön a papírra, hanem hogy mit fognak kezdeni a szerintük is meglévő bajokkal azok, akik a nevünkben és megbízásunkból a hatalmat gyakorolják. Például azzal, hogy a magyar fiatalok jelentős hányada bármiféle végzettség és szakértelem nélkül lép ki az iskolarendszerből. Akarunk ezen változtatni? Legyen az a hivatalos cél, hogy 2036-ra mindenki, aki befejezi a tanulást, legalább egy szakmával és/vagy diplomával rendelkezzen? „A szakképzésért felelős helyettes államtitkárság észrevétele alapján törölve a célérték.” Vagy azzal, hogy mire költjük a közpénzt. Legyen költségvetési prioritás a tágabban értelmezett fenntarthatóság (a tiszta levegő, a mindenki számára elérhető ivóvíz, az otthonról hozott hátrányokat kompenzáló iskola, a pályán maradást biztosító pedagógusbér), vagy ilyesmire csak akkor költsünk, ha ad rá pénzt az EU? „Ahol a megvalósítás eszközeként a költségvetési források rendelkezésre állása került megjelölésre, ott kizárólag a költségvetés mindenkori teherbíró képességének megfelelő mértékű forrásról lehet szó. Továbbá, elsődleges forrásként az uniós források felhasználása preferált. Ennek hiányában kerülhet sor a rendelkezésre álló hazai költségvetési forrás felhasználására.” Épp csak azt nem írták oda: kedves polgár, ezt gondoljuk rólad, ennyire vagy fontos – majd akkor költünk rád, ha jut. (Érdekes, a gazdaságfejlesztésinek nevezett klienstámogatásoknál sosem szokott felmerülni ez a szempont – a mostani keretstratégiában sem merül fel, legfeljebb a kihúzott tételek között.)
Ha a tisztelt olvasó esetleg azt gondolná, hogy őt ez nem érdekli, neki ez nem fontos, ki kell, hogy ábrándítsuk: az NFFK-nál pontosabb és – jelen verziójában – őszintébb iromány nem létezik arról, hogy mi történik Magyarországgal a következő tíz évben. A kormány itt valójában azt vetette papírra, hogy semmi: hogy folytatódnak tovább az eddigi, jobbára káros tendenciák; hogy az uralkodó osztály látja ugyan, hogy mi a gond, de nem hajlandó beszélni róla, és nem is tervez változtatni rajta.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. július 10-én.
