A százhúsz éve született Neumann János nem megy ki a divatból. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság nagyszabású programok sorozatával tiszteleg névadója emléke előtt. Ezek a programok megmutatják, hogy Neumann János munkássága ma még jobban része életünknek, mint 70-80 évvel ezelőtt. Ebben az írásban néhány idézettel emlékezem rá.
Neumann János (1903−1957) az öt „marslakó” egyike volt. Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede mindannyian felső középosztálybeli budapesti zsidó családokból jöttek. „Marslakóságuk” arra utal, nagyszerűen alakuló tudományos pályájukat is kockára tették azért, hogy amikor szükség volt rá, tevékenységüket a nekik menedéket adó Egyesült Államok és a Szabad Világ védelmének szenteljék. Fontos ezt hangsúlyozni, mert a „marslakó” jelzőt gyakran használják mindenkire, aki Magyarországról Nyugatra ment és ott sikeres lett, meg arra is, hogy eufemisztikus kifejezésként eltakarják zsidóságukat és ennek megfelelően emigrálásuk okait.
Neumann a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, ez egyike volt annak a korabeli jó néhány magyar gimnáziumnak, amelyből későbbi világhírességek kerültek ki. Berlinben, majd Zürichben tanult. Vegyészmérnöki diplomát kapott és egyidejűleg Budapesten matematikai doktorátust, anélkül hogy látogatta volna az előadásokat. Pályája a weimari Németországban indult, majd a náci veszélyek láttán és az előnyös amerikai lehetőségeknek köszönhetően munkáját az Egyesült Államokban folytatta. Albert Einstein és Neumann volt az újonnan megalakult princetoni Institute for Advanced Study első két professzora.
A nemzetközi tudomány élvonalába matematikai és elméleti fizikai munkáival került. Legendás tudását és problémamegoldó képességét a második világháborúban egész sor amerikai és brit katonai projektben hasznosította. A háború után, elsősorban hadászati feladatok megoldásának szükségességét felismerve vezető alakja lett a számítógép-fejlesztésnek. Támogatta a hidrogénbomba kifejlesztését abból a meggondolásból, hogy akkor még csak nagyon pontatlanul tudtak célba juttatni nukleáris tölteteket, ezért előnyös lett volna hatalmas teljesítményű bombákat bevetni.
Indokoltnak látott volna szigorúbb fellépést Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország és más régiós országok védelmében a Szovjetunió ellen. Neki tulajdonítják azt a kijelentést 1950-ből, hogy „ha azt mondod, bombázzuk le [a szovjeteket] holnap, akkor én azt mondom, miért nem már ma? Ha azt mondod, legyen délután, akkor szerintem inkább már délben.” Politikailag „héja” volt, de ez nem nagyon ismert, mert kerülte a nyilvános szerepléseket.
A hidegháború idején meghatározó volt a szerepe az amerikai rakétatechnológia kifejlesztésében, és abban is, hogy egész sor különböző célú és teljesítményű rakétarendszerrel erősítsék a védelmet. A magyar menekült tudósok közül Neumann került a legmagasabb kormányzati tisztségbe, amikor 1955-ben kinevezték az Atomenergia Bizottság tagjává. Hatása az amerikai védelemben és ennek megfelelően a külpolitikában még hosszú ideig érezhető volt korai halála után. Azonban ő maga úgy nyilatkozott, hogy a számítástechnikai munkája a bombák kifejlesztésénél is jelentősebb volt. Ehhez járult úttörő tevékenysége a játékelmélet területén.
Nagy emberek mondásait azért szoktuk idézni, mert szellemesek, tömören fejeznek ki magvas gondolatokat, és mert eredeti elhangzásuk vagy megjelenésük után akár évszázadokig is érvényesek. Neumann-nak is voltak olyan megállapításai, amelyek ma is érvényesek, szinte segítenek a mai problémák közötti eligazodásban. Voltak aztán olyan megállapításai, amelyek jövendőmondásnak tekinthetők, és ezeket érdekes egybevetni a mostani, 70−90 évvel későbbi helyzettel. Mindkettőre bemutatok példákat. Az angol eredetiből magyarra átültetett, itt bemutatott idézetek pontosan dokumentáltak.
Kezdem a fent megkülönböztetett kétféle idézetek közül az elsővel, az általános érvényűvel.1934-ben írta: „…a diktatúra államformájával való kísérletezés és egy romantikus, irracionális nacionalizmus erőre kapása nem új és nem ritka jelenség”. Nyilvánvaló, hogy Neumannt a hitleri Németország példája késztette erre a megállapításra, és szomorúan látjuk ennek mai érvényességét. 1941-ben ezt írta: „A hitlerizmus ellen vívott háború nem külföldi hadviselés, mert ezt a küzdelmet a civilizált emberiségért folytatjuk.” Ez a megállapítás több mint időszerű. Egy háború „külföldiségét” nem kilométerben mért távolságok, de még csak nem is országhatárok határozzák meg. Az Oroszország Ukrajna elleni agressziója nyomán folyó háború sem külföldi háború abban az értelemben, hogy ebben az esetben is a háború „a civilizált emberiségért” folyik. Hamis állítás, hogy mindössze két szláv nemzet hadakozik egymással, és ezt a belügyüknek kellene tekinteniük, amely számunkra „külföldi”, mert nem az. Ugyanúgy hamis az a beállítás, hogy amikor 1939-ben a náci Németország megtámadta Lengyelországot, az bármilyen szempontból helyi háború lett volna. Hozzá kell tenni, hogy ugyanakkor a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot. A mai és az 1939-es helyzetet összehasonlítva még egy aggasztó hasonlóságra is gondolhatunk. 1939 a szégyenletes 1938-as müncheni egyezmény után következett be, amikor a brit kormány még azt gondolta, hogy Hitler étvágyát ki lehet elégíteni a Csehszlovákiától elvett Szudéta-vidék odaadásával. Amikor Putyin 2014-ben elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, voltak szankciók, de valójában Putyin úgy gondolhatta, hogy komoly következmények nélkül terjeszkedhet Ukrajna rovására. Amint annak idején Hitler, Putyin is vérszemet kapott a kezdeti engedékenységtől. A demokráciák lassan mozdulnak, de meg kellett állítani Hitlert, már korábban meg kellett volna, és most is meg kell állítani Putyint.
Következzenek példák a jövőre vonatkozó neumanni megállapításokból. A komputerek várható kihasználtságáról írta: „Álprobléma, hogy amikor majd elkészülnek a [számító]gépek, akkor nehéz lesz megfelelő problémákat találni a kihasználásukhoz (…) olyan feladatokat is meg tudnak majd oldani, amelyek jelenleg még szóba se jöhetnek”.
1955-ben (!) írta: „A szenet és olajat égető ipar által a légkörbe kibocsátott szén-dioxid − több mint felét ez a generáció termelte – olyan mértékben változtatta meg a légkör összetételét, hogy a világ hőmérséklete nagyjából egy Fahrenheit-fokkal [fél Celsius-fokkal] magasabb lett.” Továbbá: „…a légköri és éghajlati viszonyokba történő beavatkozás lehetősége már csak néhány évtized kérdése és olyan mértékű lehet, amit ma még elképzelni is nehéz”. Félelmetes, hogy a klímaszabályozás szükségessége milyen lehetőségeket juttatott Neumann eszébe: „A klímaszabályozás olyan ismereteket és műszaki megoldásokat fog felhasználni, amelyek a ma még elképzelhetetlen klímahadviselésre is alkalmazhatók lesznek.”
Az előbbi megállapítás a tudósok felelősségét is felveti. Sokáig az volt az álláspont, hogy a tudósok felfedeznek, a társadalom meg eldönti, hogy mire használja a felfedezéseiket. Ma már azonban a tudomány olyan bonyolulttá vált, hogy a társadalom informált döntéseihez szükség van a tudósok ismeretterjesztő munkájára. Csak egy jól informált társadalom tud megfelelő döntést hozni. Egy nem megfelelően informált társadalmat könnyű manipulálni és olyan döntésekre rávenni, amelyek a társadalom érdekeit nem szolgálják, csak valamilyen kis csoport érdekeit. Az ismeretátadásnak és ennek megfelelően az oktatásnak egy modern társadalomban életbevágóan fontos szerepe van. Neumann János bölcsessége ma legalább annyira időszerű, mint valaha. (Az angol eredetiből magyarra átültetett Neumann-idézetek forrása megtalálható az Idézhető Neumann János kötetben, szerk. Hargittai Balázs és Hargittai István, Neumann Társaság, 2023.)
Ui.: Idézet egy a kormányzati Neumann János Programra vonatkozó államtitkári rádiónyilatkozat ismertetéséből: „Emlékeztetett, hogy a program névadója a 120 éve született Neumann János, a XX. század matematikai géniusza. Teller Ede, Szilárd Leó és Kármán Tódor mellett része volt annak a »csatársornak«, akiket »marslakóknak« neveztek Amerikában” (A Neumann János Program a jövőt írja – Uniside). A dőlt betűs kiemelés tőlem, „csatársor”!? Elképzelhető ennél nagyobb elismerés?
Megjelent az Élet és Irodalom LXVII. évfolyama 27. számának Publicisztika rovatában 2023. július 7-én.