Képzeljünk el egy országot, ahol a kormány ugyanannyit (vagy inkább többet) költ Covid-tesztekre, mint a környező országok kormányai, de sokkal kevesebbet tesztel. Képzeljük el továbbá, hogy a szóban forgó országban eleve nagyon könnyű milliárdossá válni a járványidőszak államilag finanszírozott egészségügyi beszerzései körül. Teszteltetni viszont kifejezetten nehéz. (Például: egy extrém szegénységben élő családban az anyuka Covid-fertőzött lesz, de a vele egy háztartásban élő gyerekét az állami egészségügy mégsem hajlandó letesztelni, viszont karanténba se küldi, így a gyerek potenciális vírushordozóként jár iskolába. Vagy: a két különböző háziorvoshoz tartozó házaspár mindkét tagja egyszerre betegszik meg hasonló tünetekkel, de csak az egyiküket tesztelik, a másik nem tudja elérni, hogy teszthez jusson.)
Aztán fantáziáljunk tovább: gondoljunk arra, hogy a képzeletbeli történetben szereplő országban van ám magánegészségügy is, ahol viszont buzgón tesztelnek, igaz, korántsem ingyen; minden közepes és nagyobb településen van tesztelőkonténer, és az adott körülmények között gyakorlatilag pénzgyárként működő tesztcégek mind az uralkodó rezsimhez vannak bekötve.
Mit gondolnánk erről az országról, miután napvilágot lát a hír, hogy a közpénzen, jókora felárral beszerzett, de fel nem használt állami tesztekből 5 milliárd forint értékű mennyiséget semmisítettek meg 200 ezer forint ráfordítással? Azt-e, hogy klasszikus rablóállamról van szó, ahol – amellett, hogy lopnak – kormányzati eszközökkel terelik a kiszolgáltatott embereket a fizetős magánegészségügybe, egyszerre megvalósítva közben a hűtlen kezelést és a gondatlan veszélyeztetést? Vagy azt, hogy a megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok bizonyára valami magasabb rendű nemzeti cél érdekében történnek, csak nem vagyunk elég bölcsek, hogy megértsük?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. november 25-én.
