A Fidesz eredetmítoszának magja nem azt tartalmazza, hogy mik ők (nehéz is lenne ennyi irányváltás után), hanem azt, hogy mik nem. Tehát vannak egyfelől a gaz bolsevikok, akik áron alul privatizálták – szétlopták – a nemzeti vagyont, és vannak másfelől ők, akik ilyesmit nem csináltak. Hogy ez mekkora Philipezés („kétmillióan vagyunk a Kossuth téren”), azt nem is az bizonyítja a legjobban, hogy Orbán Viktor édesapja is az egykori állami vagyon privatizálásából tett gazdag – az már tényleg csak mellékszál, hogy közvetve még a gánti bányáért is részben az áron alul privatizált pártszékház árából fizettek –, hanem az, hogy a 80-as évektől máig egyetlen kormány sem kótyavetyélt el annyi állami vagyont (jelentős részben ingyen), mit a 2010 óta regnáló Orbán-csapat.
Hogy a sporttelepek ingyenes magánosításának megkönnyítése pontosan hogyan illeszkedik ebbe a folyamatba, azt a beavatottakon kívül egyelőre kevesen sejtik. A három évtizedes sportpálya-privatizációs tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ami eddig magánkézbe került, az többnyire más funkciót kapott – irodaház, benzinkút vagy lakópark nőtt ki rajta –, tehát sem az állam, sem a társadalom nem nyert a bolton. (Az ilyesfajta vagyonelemeket olyan kötelmekkel szokták átadni, amelyek varázslatos módon csak utólag oldódnak fel, már az új tulajdonosnál biztosítva jelentős értéknövekedést.)
Vagyis számtalan példával alátámasztva állíthatjuk: a sportnak, az országnak nem, a majdani magántulajdonosoknak viszont biztosan jól jön az a törvénymódosítás, amellyel a kormány a vagyonátadást lehetővé teszi. Mert igaz ugyan, hogy a jelentős közpénztartalmú sportprojektek fenntarthatatlanok, de például a hitelfedezeti értékük igen magas – még rengeteg pénzt ki lehet venni belőlük, mielőtt majd ezek is a már jól begyakorlott séma szerint Kaya Ibrahimhoz kerülnek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. november 8-án.