Ha a késői NER-korszak szokásainak megfelelően éjszaka benyújtott „szuverenitásvédelmi” törvényjavaslatot a kollektív párttudat kivetülésének tekintjük, máris előttünk áll, mitől fél, vagy legalábbis mitől tart (és mitől nem) a Fidesz. Saját meglátásuk szerint a hatalmukat nem önmagában a már most is meglehetősen marginális szerepbe kényszerített kormányfüggetlen sajtó, és még csak nem is „a külföld” fenyegeti, hanem az, ha az ellenzék bármilyen, tehát akár belföldi, a világ minden demokráciájában törvényesnek számító forrásból, például tagi vagy külső adományokból elegendő pénzhez jut, hogy látható-hallható kampányt legyen képes csinálni.
Minden demokratikus rendszerben alapkövetelmény – valamilyen mértékben még a magyar alkotmányban is megjelenik, a médiaszabályozásunk pedig explicit formában tartalmazza –, hogy a választók számára biztosítani kell az egyenlő esélyekkel megismerhető alternatívák közötti választás lehetőségét. Tehát ahhoz, hogy mondjuk 2024-ben, vagy akár 2026-ban a szavazás szabad, tisztességes és a népakaratot tükröző legyen, elengedhetetlen (lenne), hogy a szavazók ugyanannyit tudjanak az ellenzéki pártok politikai ajánlatairól, mint a Fideszéről.
Ez a feltétel, ismételten hangsúlyozva, hogy nem valami liberálkommunista illúzióról, hanem általánosan elfogadott demokráciaminimumról van szó, Magyarországon utoljára 2010-ben állt fenn. Hogy csak az országgyűlési választásokat említsük, 2014-nek a Fidesz már az elfoglalt közmédiával, 2018-nak a lemészárolt Népszabadsággal, valamint a bekebelezett megyei lapokkal, Origóval és TV2-vel futott neki. 2022-re a fentieken túl zsebben volt az Index is, viszont eltűnt az éterből a Klubrádió. Vagyis kialakult az a helyzet, amelyben a nyilvánosság összes csatornáján a kormány hangja dübörög, és amelyben a választópolgárok többsége nem tudta – például –, hogy az Orbán-kormány az általa kárhoztatott összes Oroszország elleni szankciót megszavazta, vagy hogy az elfuserált gázszerződés nyomán az összes európai állam közül Magyarország vásárolja a legdrágábban a gázt.
Ilyen körülmények között a politikai alternatívák versenyéről, a választók informált helyzetben hozott, tudatos döntéséről beszélni egyszerűen nevetséges. Különösen úgy, hogy közben az összes vonatkozó vizsgálat egyhangú megállapítása szerint a kormány korlátozás nélkül használja fel az állam erőforrásait, intézményeit és monopóliumait a saját üzenetei sulykolására, a választók (nemritkán törvénysértő eszközökkel történő) befolyásolására.
És a jelek szerint ez sem elég: a friss törvényjavaslat gyakorlatilag minden olyan anyagi lehetőségtől megfosztja az ellenzéket, amely a saját hangjuk fölerősítését nem kormányzati kegyből (mint a Fidesz-sajtóban futtatott baráti kamupártok esetében), hanem a kormánytól függetlenül tenné lehetővé.
A kérdést, hogy kinek a szuverenitásáról van itt szó, a fentiek után föl sem kell már tenni. Orbán Viktor megnyugodhat: megint neki lesz igaza, még ha azon az áron is, hogy mindenki másnak lakat kerül a szájára.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. november 24-én.
