Iránban vagy egyes afrikai országokban az életét kockáztatja, aki kereszténynek vallja magát. Kínában csak rendszeres állami megfigyelést és egzisztenciális nehézségeket. Magyarországon meg attól függ, hogy melyik keresztény egyházhoz tartozik. Ha a pártállam kiszolgálása kedvéért akár a hitet látványosan megtagadó „bevett egyházakhoz”, akkor semmit; ha a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez, akkor viszont jogi és hatósági vegzatúrát, karhatalmi erőszakot, gyűlöletpropagandát, pont úgy, mint a relatíve felvilágosultabb/civilizáltabb keresztényüldöző országokban.
A keresztényüldözés nem egy konkrét cselekedet, hanem egy skála, amelynek az egyik végpontján mondjuk az élve elégetés van, a másikon meg mindaz, amit Iványi Gábor egyházával művel a magyar kormány (csak hogy ne utólag legyen meglepetés: ezzel előbb-utóbb a nemzetközi keresztényüldözési térképekre is fel fogunk kerülni).
Viszont olyasmi, hogy valakik megsemmisítenek egy fakeresztet, amely illegálisan, az illetékes nemzeti park tilalma ellenére létesült egy őshonos, csak nálunk előforduló növény egyetlen ismert élőhelyén, nem szerepel ezen a skálán. Vagyis ha Menczer Tamás, vagy bárki más az Orbán-kormány háza táján igazi keresztényüldözést szeretne látni, álljanak lesben a budapesti Dankó-utcában, Iványiék hajléktalan-óvodája környékén: garantáljuk, hogy hamarabb fognak hús–vér keresztényüldözőbe botlani, mint bármelyik hazai természetvédelmi területen. Amennyiben pedig ugyanők esetleg a skála túlfeléről gyűjtenének tapasztalatokat (mondjuk az ütés-verés-rugdosás vonatkozásában), akkor is elég a déli határszélre kisétálni, ahol a többségében keresztény, otthonról sokszor véres pogromokkal elüldözött afrikai menekültek pontosan ugyanabban a fogadtatásban részesülnek, mint mohamedán, hindu vagy zoroasztriánus sorstársaik.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. október 31-én.
