Kedves Novák Katalin!
Attól tartok, a történelemhamisítás (kevésbé eufemisztikusan: a hazugság) vétkébe esett, amikor azt állította, hogy az előző rendszerben csukott szájjal kellett énekelni a Himnuszt.
„Ateista rezsimek is csak addig merészkedtek, hogy szövege helyett inkább csak a zenéjét engedték játszani. De a diktatúra éveiben nagyapáink, szüleink s mi magunk csukott szájjal is tudtuk énekelni: Isten, áldd meg a magyart!” – mondta ön nemrég Sopronban.
Néhány évvel idősebb vagyok önnél, tehát egészen biztos, hogy önnek az előző rendszerből nincs olyan történelmi tapasztalata, ami régebbi az enyémnél. Úgy alakult, hogy általános iskolás koromban tagja lettem az iskolai énekkarnak. Ez nem egy egyszerű énekkar volt, hanem az egyik legjobb a fővárosban, évről évre megnyertük a budapesti énekkarok versenyét. Ebből adódóan rengeteg ünnepi fellépésünk volt: énekeltünk többek között a kerületi és a fővárosi pártbizottságnak, sőt az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadseregnek is. A magyar himnusz minden alkalommal a műsor része volt – olykor a szovjet is -, és kivétel nélkül mindig nyitott szájjal énekeltük.
(Vasárnaponként meg a templomban énekeltem. Képzelje, ezt is lehetett.)
Ha önnek ezzel ellentétes tudása van, kérem, ossza meg velünk a részleteket, mert így nettó kamunak tűnik, amit mondott.
Forrás: Újnépszabadság