Zalaegerszeg – Zala vármegye székhelye – dicsőséges város, mert az ottaniak az utolsó töltényig harcoltak, és csak lőszerük fogytán tették le a fegyvert a szovjet megszállók ellen folytatott 1956-os szabadságharc idején. Ukrajna alávaló hazardőr, mert nem akarja letenni – nem tette le már sokkal hamarabb – a fegyvert az orosz megszállók elleni szabadságharcban. (Kockáztatva úgymond a III. világháborút, amelyhez történészi vélekedések szerint a kubai rakétaválság idején álltunk a legközelebb, de azért ’56 is rajta van – a jelenlegi orosz-ukrán háború viszont nincs rajta – a toplistán.)
A fenti két állítás mindegyike igaz; igaz kell legyen, mert mindkettőt Orbán Viktor kormányfő mondta, akinek a számára, mint tőle tudjuk, olyan szükséglet az igazmondás, mint testnek a kenyér. De mondott ő mást is. A zalaiak nagyszerűek, mert már 1989-ben elzavarták a kommunistákat; „az elsők között mondtak ítéletet a kommunista rendszer felett”. Oroszország is nagyszerű, mert újra és újra megválasztja Vlagyimir Putyint (aki Orbán szerint a barátunk, és megbízható szövetséges, de a kommunizmus sem áll távol tőle: „Ahogy a szovjet állampolgárok milliói, én is tagja voltam a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Nem egyszerű párttag voltam, a KGB-nek dolgoztam. Nem kényszerből lettem a Párt tagja. A kommunista és szocialista eszmék ma is tetszenek nekem.”) Csodálatos továbbá a magyar nép is, mert 66 éve „úgy döntött, hogy nem tűri tovább a szovjet elnyomást, és csatlakozik a független népek táborához”. Az ukrán néppel viszont bajok vannak, mert úgy döntött, hogy nem tűri el az orosz elnyomást, nem vesz tudomást Oroszország „jogos biztonsági igényeiről”, és nem a Putyin által újjáépíteni kívánt Szovjetunióhoz akar csatlakozni, hanem ahhoz az EU-hoz, amely ugyan Orbán szerint diktatúra, de ahová a mi miniszterelnökünk egy független tagállam képviselőjeként rendszeresen eljár vitatkozni, sőt – diktatúrákban merőben szokatlan módon – ezekben a vitákban állítólag rendszeresen győz is, és utána az ő szava érvényesül.
A Nyugat ellenben ’56-ban gyalázatos volt, mert nem támogatta a függetlenségéért a Szovjetunióval szembeforduló Magyarországot (ezért a szovjet vezetők joggal érezték úgy, hogy szabad a pálya). Most viszont támogatja, hogy Ukrajna megvédje a függetlenségét az orosz agresszorral szemben – gondolhatnánk, hogy legalább ezért kijár egy buksisimogatás a mi kikezdhetetlen logikájú miniszterelnökünktől, de ő megint egy lépéssel a világ előtt jár, rámutatva: a nyugati fellépés csak a háború elnyújtására jó. (Szerencsére annak, hogy Irán rakétákat, Észak-Korea pedig lőszert szállít Oroszországnak, nincs ilyen hatása, hiszen ha lenne, biztosan nekik is jutna a kritikából.)
Valójában ezt is a békepárti Bibó István (és az őt dicsérőleg idéző, még nála is békepártibb Orbán) látta jól, mivel már 1956. november 4-én nyíltan kifejtette: „Felelőtlenség volna a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni.”
Csak akkor azt mondja meg végre valaki: végül is a jó, vagy a rossz ügyért küzdöttek 1956 decemberéig az egerszegiek?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. október 27-én.