Történetünk első részében a Fidesz egyik alelnöke („Melyik?” „Nem mindegy?”) könyvtár szakon, levelező tagozaton oklevelet szerez a budapesti tanítóképzőben. A nehezebbik végét fogja meg, szinte issza a tudást, amiről a Májas nevű társintézmény személyzete és törzsközönsége a kor- és pályatárs szemtanúkkal együtt ízes anekdotákat tudna mesélni.
A második epizódban, amely egészen rövid, a jelenlegi miniszterelnök kijelenti: „A foci nem politika. Ne lássunk bele olyat, ami nincs.”
A harmadik etapban – itt tartunk most – a kormánypárt hitéleti tagozata, beleértve az említett alelnököt, a Fidesz képviselőcsoportjából a túlzásba vitt korrupció miatt (!) kiszorult egykori baktert, valamint a fentebb hivatkozott kormányfőt is, az ünnep előestéjén egyszerre kezd el fehérezni, keresztényezni és európaizni annak kapcsán, hogy egy vegyes etnikai és vallási összetételű, többek között a kontinens legnagyobb arab és zsidó kisebbségével rendelkező latin-amerikai ország megnyeri a labdarúgó világbajnokságot.
Mondhatnánk, hogy a kép nem áll össze, de aki közelről nézi, és hozzágondolja azt is, hogyan alakult át az említett párt szavazótábora az elmúlt évtizedekben, annak nagyon is összeáll. A jól célzott kínálat találkozik itt a pontosan felmért kereslettel, bármilyen fura is mindez a célcsoporton kívüli szemlélőnek. Koncepció van benne: az alelnök, az ex-bakter, meg a közhatalom feje, aki olyan gyakran ölti magára egy micisapkás kültelki futballszurkoló álruháját, hogy már nem is tudja, melyik személyisége az igazi, azért kommunikál így, mert a méréseik azt mutatják, hogy erre van igény.
Hármuk közös jellemzője, hogy már nagyon régen jártak iskolába, így néhány alapvető új ismeretről minden bizonnyal lemaradtak. És nem is olyan szépelgésekre gondolunk, mint hogy a 21. század második évtizedében – úgy 50-60 éve – kultúrkörökben már nem szokás valakit a bőrszíne alapján alsóbb- vagy felsőbbrendűnek minősíteni. Hanem a biológiára: hogy az egész emberiség egyetlen faj, és – mondjuk – Pelé ugyanannak a Homo sapiensnek az utóda, mint Boldog István, bármennyire sértő is ez bármelyikükre nézve. Meg a földrajzra: hogy Argentína az állam saját önmeghatározása és a tények alapján is bevándorlóország, ahol az indián őslakosságon kívül mindenki a spanyol ajkú migránsok, a behurcolt fekete bőrű rabszolgák, valamint a később érkezett európaiak, kínaiak és arabok leszármazottja. Meg a hittanra: hogy az Isten előtt minden ember egyenlő, amúgy pedig Afrika vallásilag alig különbözik Dél-Amerikától, merthogy mindkét kontinens többségi vallása a kereszténység.
És hogy a fentiekből adódóan Argentína diadalát Franciaország felett a fehér-keresztény-európai szupremácia bizonyítékának láttatni, azon túl, hogy fából vaskarika, diagnózisnak is elég ijesztő. Konkrétabban: a francia válogatott ránézésre a kontinentális átlagnál pigmentáltabb (ahogy egyébként a Fradi is), de akiket ez zavar, azokat a tudomány nem fehér európai keresztényeknek hívja, hanem egyszerűen rasszistáknak.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 21-én.