2010-ben a Fidesz még viszonylag szabadnak tekinthető sajtó mellett nyert 2,7 millió szavazatot. 2014-ben közel ugyanannyi (2,63 millió) vokshoz már a közmédia, a kereskedelmi rádiók és a második legnagyobb kereskedelmi tévéadó (TV2) megszállása kellett. A 2018-as 2,8 millió szavazatban már benne volt a Népszabadság kinyírása, az összes megyei napilap annektálása, az Origo átállítása is, de még szabadon beszélt az Index – átmenetileg a Magyar Nemzet és a Hír Tévé is –, a Klubrádiónak pedig volt saját frekvenciája.
A 2022-es szavazásról egyelőre azt tudjuk, hogy a kormánytól független média tere tovább zsugorodik. Ez a fejlemény beleillik abba a trendbe, hogy a kormánypártnak a közel azonos választási eredmények előállításához választásról választásra egyre keményebb cenzúrára, egyre kézivezéreltebb sajtóra volt szüksége.
Mára a médiahelyzet abszurditása odáig fokozódott, hogy a nagyjából a magyar választóközönség felét képviselő, három hónapja előválasztáson kiválasztott ellenzéki miniszterelnökjelöltet a közszolgálatinak nevezett sajtó (amelynek több a pénze, mint a hazai politikai média összes többi részének) még nem tudta bemutatni – mondjuk – egy portréinterjúban, és hogy előbb indult meg ellene a Fidesznek a részben a CÖF-höz, a Megafonhoz meg egyéb szatelitszervezetekhez kiszervezett lejárató kampánya, mint hogy az állami adók közönsége egyáltalán megismerkedhetett volna vele (nem vicc: az M1 és a Kossuth rádió továbbra is ott tart, hogy az előválasztást Gyurcsány nyerte).
Média- és demokráciaelméleti közhely, hogy a szabad választások elő-előfeltétele a politikai ajánlatok és alternatívák egyenlő esélyű, szabad megismerhetősége. Ha Orbán Viktor vagy az előbbi zsebéből kiabáló Deák Dániel az M1-en elmondja, hogy mit gondol Márki-Zay Péterről vagy az ellenzéki összefogásról, azzal a fenti követelmény még nincs kipipálva. A hatályos magyar törvények szerint sem: a hazai jog szerint a közönségnek joga van a sokszínű és pártatlan tájékozódásra, a sajtónak pedig kötelessége az arányos, kiegyensúlyozott, a demokratikus közvélemény kialakítását lehetővé tevő tájékoztatás.
„A közszolgálati műsorszolgáltató hír- és véleményműsorai egyértelműen a kormánykoalíciónak kedveztek, ami ellentétben áll a nemzetközi sztenderdekkel (…) A kormány kiterjedt kampánya többnyire megkülönböztethetetlen volt a Fidesz kampánytevékenységétől, ami utóbbinak egyértelmű versenyelőnyt jelentett a többi szereplővel szemben” – ezt az EBESZ írta a 2018-as voksolásról, de írhatta volna a 2014-esről is. Az EU pedig, amelynek a választás lebonyolításával kapcsolatban nincs, a sajtó piaci működésével kapcsolatban viszont van (vagy inkább lenne) hatásköre, immár az egymás követő harmadik választáson nézi tétlenül a saját írott szabályainak a megerőszakolását.
Egyenlő esélyek? Tisztességes verseny? Kezdjék azzal, hogy mostantól az ellenzék listavezetője is megkapja péntek reggelenként ugyanazt a műsoridőt a Kossuthon, mint a kormányoldalé – ez lenne a nulladik lépés a kiegyensúlyozottság felé.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. január 24-én.
