Én már azt sem értettem pontosan, hogyan avathatott Szijjártó Péter új kínai-magyar repülőjáratokat a pandémia kipattanásának idején, és hogyan engedélyezhette a kormány (Európában egyedüliként) brit gépek fogadását a hazai repülőtereken röviddel a brit variáns elszabadulása után. Azt pedig, amit a vakcinadiplomácia kategóriában művelnek, már csupán követni próbálom, a megértést rég feladtam.
Az elmúlt egy hónapban feketén-fehéren kiderült, hogy az emberek oltási hajlandóságát kizárólag azzal lehet növelni, ha szabadon hozzáférhetővé teszik számukra a Pfizer-Biontech vakcinát. Ez nem vélemény, hanem többszörösen igazolódott tény, nincs ellenpélda vagy hihető ellenérv. Ennek fényében viszont megmagyarázhatatlan, miért adunk Csehországnak a magyar adófizetők által megvásárolt Pfizerből (főleg úgy, hogy közben a cseheknél egy másik játszma is zajlik a Szputnyik elfogadtatása érdekében, ami alighanem az Orbán-kabinetnek is jól jönne). A másik nagy talány, miért maradunk ki a Pfizer-beszerzés következő európai köréből.
A hivatkozási alap, miszerint lesz majd saját vakcinagyárunk és saját vakcinánk, három okból is sántít. Egyrészt a szóban forgó gyárnak az alapkövét is csak szeptemberben fogják letenni. Másrészt Sinopharm-típusú oltóanyagot terveznek ott gyártani, amelynek a kapósságát ismerjük. Harmadrészt, ezek az ortodox vakcinák nehezen módosíthatóak, míg ellenben az mRNS-alapúak könnyedén: ha egy új, a ma ismert oltásokat kikerülő variáns új járványhullámot indít el, a Sinopharm és társainak fejlesztése szinte a legelejéről indulhat újra, míg a Pfizer és a Moderna átállítása hetek alatt megtörténhet – de már nem nekünk. Ennek a fajta diplomáciának tehát ténylegesen magyar életek eshetnek áldozatul. Ami egyébként eddig sem volt példátlan a történelmünkben, de úgy fest, továbbra sem vagyunk beoltva ellene.
Megjelent a Népszava Vélemény oldalán 2021. május 31-én.