Ha egy mesterséges intelligenciával (AI) működő háztartási robotnak azt az utasítást adjuk, hogy hozzon gyorsan egy pohár vizet, akkor meg fogja tölteni a legközelebbi poharat a legközelebbi csapnál, és a legrövidebb úton el fogja juttatni hozzánk. A falon nem fog keresztülgázolni (mert az veszélyezteti a saját működését), de ha esetleg útjába esik a nagymama, őt minden további nélkül fellöki. Akárhány komoly cikket olvasunk el mostanában az öntanuló algoritmusok fejlődéséről, valószínűleg mindben ott lesz, hogy a legfőbb veszélyforrás jelenleg a morál hiánya: erkölcsre nem lehet programozni a robotokat, és maguktól sem képesek megtanulni.
Pillanatnyilag ez az alapvető – és egyelőre áthidalhatatlannak tűnő – differencia az emberek (némelyike) és az AI-rendszerek között. Nagyon közel vagyunk a határhoz, amikor a mesterséges intelligencia általánosságban is túllép az emberi képességeken, és ha közben nem oldjuk meg a hiányzó erkölcs problémáját, onnantól a mainál sokkal veszélyesebb világban fogunk élni.
A példa látszólag nagyon távoli cikkünk tárgyától, az ellenzéki politizálástól – valójában nem is lehetne közelebbi. Meggyőzően demonstrálja ugyanis, hogy egy kizárólag érdekalapú, morál nélküli szisztémában milyen sors vár ránk. Hogy a jelenlegi hatalom programkészletében az erkölcsi értékek nem szerepelnek, azt ők maguk mondták el, többször is. Ha elhisszük (ami annál is könnyebb, mivel naponta bemutatják, hogyan kell értékek nélkül politizálni), máris sokkal könnyebben megérthető például az az ép erkölcsi érzékkel felfoghatatlan hozzáállás, amit Ukrajnával, illetve azon belül a szomszédos ország magyarságával szemben tanúsítanak. És rögtön itt egy világos kritérium, amellyel a demokratikus ellenzék megkülönböztetheti magát – nemcsak Orbánéktól, hanem az egyre nyíltabban putyinista Mi Hazánktól is -: elegendő, ha mondjuk három morális választóvonal közül kettő esetében sikerül a jó oldalra sorolniuk.
Mert mit is vár az ellenzéki szavazó a saját képviselőitől? Nincs túl magasan a mérce, ezt előzetesen rögzíthetjük. Az első számú igényünk, hogy (lehetőleg) sose kelljen szégyenkezni miattuk; ne legyen kínos, hogy a mi szavazatunk révén vannak ott, ahol vannak. Másodszor, és ez szorosan összefügg az előzővel: erkölcsi kérdésekben találják el a helyes választ. Harmadszor: néha (de inkább minél többször) érezzük azt, hogy az élethelyzeteink, a szempontjaink jelen vannak általuk a törvényhozásban. Ha másképp nem, legalább a kimondott szavak és a személyes meggyőződések szintjén – mintha egy kicsit mi magunk is ott lennénk.
Voltak erre utaló jelek az új ciklus első pillanataiban, például Jámbor András munkássegítő nagykanizsai villámlátogatása, vagy az elképesztő és a kormány által valamiért agyonhallgatott, szlovákiai forrású Sajó-szennyezés fölemlegetése idején. Vérmes reményeink nincsenek, tudjuk, hogy kisebbségben vagyunk. De a Fidesz erkölcstelen szavazórobotjainál igenis lehet jobb, emberibb, hitelesebb teljesítményt nyújtani – ennyi, és nem több az elvárás most.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. május 19-én.
