Egy olyan nehezen tettenérhető jelenségnél, mint amilyen a hazai keresztényüldözés, a legjobb, ha az ember a saját tapasztalataira hagyatkozik. Íme az enyém: az elmúlt bő fél évszázadból, amelyet gyakorló keresztényként és magyar állampolgárként megértem, egyetlen esetet tudok felidézni, amikor kézzelfogható hátrány, illetve kényelmetlenség érhetett volna a vallásom miatt. Az az egy eset azonban még bőven a vállaltan ateista előző rendszer idejére esett, és végül abból sem lett semmi (a főiskola párttitkára akadékoskodott a felvételin, de lehurrogták, azaz többségi szavazás nyomán a felvételi bizottság ignorálta az álláspontját).
Magyarországon nincs keresztényüldözés, mint ahogyan nincs egyetlen nyugat-európai államban sem, és aki mást állít, az cinikusan kigúnyolja azokat, akiket a világ más tájain a hitük folytán valóban üldöznek. Sőt: nálunk a kormány de facto államvallássá tette a katolicizmust, és államegyházzá a magyar katolikus egyházat. Ami persze azzal is jár, hogy az utóbbi szervezet a hit terjesztése, valamint a felebaráti szeretet terén történő példaadás helyett elsődlegesen a jelen hatalmi viszonyok újratermelésével és a politika kegyeinek keresésével van elfoglalva; most épp a saját legfelsőbb földi irányítójával, a római pápával fordul szembe a Fidesz kedvéért. De még ha a keresztényeket valóban üldöznék is, abban sem lenne semmi olyasmi, amivel eleve ne kellene számolnia annak, aki Jézus követésére vállalkozik: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”.
A félhivatalos pártlap a napokban rettegő-bátorító cikksorozatot szentelt a keresztények hazai üldöztetésének. Érdemes darabonként idézni az ügyeket, amelyekből a következtetéseiket levonták. Dunavecsén egy nappal az avatása előtt lefejeztek egy Mária-szobrot. Barbár, bűnös cselekedet, de történelmi praxisunk van benne (lásd még: reformáció, illetve „Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fent a mennyben, vagy amelyek lent a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak: ne hajtsd meg magadat azok előtt, ne szolgálj azoknak!”). Egy budapesti katolikus gimnáziumban pedig előadást tartott egy ellenzékiként ismert kulturális szereplő. Röviden ennyi, de bővebben sem sokkal több.
Amúgy létezik egy keresztény egyház, amelyet politika üldöztetés ér idehaza: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET) és annak híveit ténylegesen sanyargatják az állam hatalmasságai – jellemzően ugyanazok, akik, amikor a politikai haszonlesési ambícióik úgy kívánják, minden bokorban keresztényüldözőket látnak. A MET üldözöttsége a jézusi szavak fényében bizonyságtétel arról, hogy a helyes úton járnak. Vagyis azt teszik, amit minden más egyháznak meg kellene tennie – de például a katolikusok a kormány általi korrumpáltságuk miatt nem tehetik -: számon kérik a hatalomgyakorlókon a szembeszökő és égbekiáltó bűneiket.
És ha van Isten, márpedig szerintünk van, még ők is túl fogják élni.