Nehezen érthető és még nehezebben fogadható el mindaz a maszatolás, amit a Tisza Párt európai parlamenti képviselői művelnek Ukrajna ügyében. Immár a második alkalommal nem álltak ki a megtámadott ország és vezetése mellett, holott nem a romok közé kellett volna menniük segíteni, hanem mindössze a megfelelő, azaz az „igen” gombot megnyomni a szavazásnál az Európai Parlamentben annál a határozatnál, amely Ukrajnát a további támogatásról biztosítja.
Vannak helyzetek, amikor nem lehet félreállni. Amikor így vagy úgy, de állást kell foglalni. Amikor oda kell állni valamelyik oldalra, amikor ország-világ előtt vállalni kell, hogy vagy a fekete, vagy a fehér. Közte nincs a szürkének egyetlen árnyalata sem.
Ukrajna ügye pont ilyen. Egy összeomlófélben lévő egykor volt birodalom szerencsétlen áldozata. Az volt 2014-ben a Krím gyalázatos, lopakodó, sunyi módon, igazi szovjet hagyományok alapján végrehajtott orosz visszacsatolása idején. Ugyanígy nem volt kérdés, hogy melyik oldalra kell állni, kit kell támogatni, amikor Luhanszk és a Donbassz orosz lakosságát felheccelték és elhúzódó, véres polgárháborúba hajszolták a Moszkva-párti erők. Azóta a szerencsétlenek rommá lőtt városokban próbálnak túlélni két, senki által sem elismert ún. „népköztársaság” részeként.
És 2022. február 24-e óta nem kérdés, hogy a civilizált és demokratikus világnak kit kötelessége támogatni, amióta Vlagyimir Putyin tankjai és pribékjei megpróbálják – legalább kis részben – visszaállítani a szovjet birodalmat, annak minden véres és emberellenes következményével együtt. A bucsai civilek hidegvérű lemészárlása, vagy a kijevi Ohmatdit gyermekkórház lebombázása csak a jéghegy csúcsa volt. Ez utóbbi romjait és az áldozatokat szinte azonnal felkereste Magyar Péter is, aki jó ütemérzékkel csapott le a kínálkozó politikai előnyszerzési lehetőségre (is).
Éppen ezért nehezen érthető és még nehezebben fogadható el mindaz a maszatolás, amit a Tisza Párt európai parlamenti képviselői művelnek Ukrajna ügyében. Immár a második alkalommal nem álltak ki a megtámadott ország és vezetése mellett, holott nem a romok közé kellett volna menniük segíteni, hanem mindössze a megfelelő, azaz az „igen” gombot megnyomni a szavazásnál az Európai Parlamentben annál a határozatnál, amely Ukrajnát a további támogatásról biztosítja. Ez tipikusan az a kérdés, ahol nem lehet elegánsan távol maradni. Megítélésem szerint nem vonulhat ki a teljes magyar Tisza-frakció kávézni, amíg a szavazás lezajlik. Az egy másik párt, a FIDESZ vezetőjének helye, hogy amíg döntés születik az Ukrajnát érintő fontos kérdésben, addig kiküldik kávézni a teremből. Az az Európai Tanács. Hogy a FIDESZ és a Mi Hazának nevű képződmény képviselői most megint miért szavaztak nemmel, az terhelje az ő lelkiismeretüket, már ha használnak ilyesmit.
A Tiszától azonban – meggyőződésem szerint – a hazai szavazók is többet várnak egy ilyen kérdésben sunyi lapításnál. Gyenge ellenérv, hogy az itthoni közvélemény nagyon megosztott Ukrajna ügyében. Persze, hogy az, hiszen Orbánék tízmilliárdokat költöttek a magyar közönség orosz-párti elhülyítésére ebben a kérdésben is. Hozzáteszem, akárcsak Vlagyimir Putyin és a médiacsicskái a Kreml környékén meg a képernyőkön. Az Európai Parlamentben még a néppárti frakciófegyelem is azt követelte volna, hogy a tiszások az „igen” gomb megnyomásával álljanak ki Kijev támogatása mellett.
Talán az sem mellékes körülmény, hogy az igazi Tisza forrásvidéke éppen a Keleti-Kárpátokban, Ukrajnában található…
Hardy Mihály jegyzete 2024. november 30-ai adásában hangzott el.