Nem irigylem a tanárokat, a történelemtanárokat meg különösen nem, ezekben az októberi napokban. Az iskolákban, a gimnáziumokban, sőt néhol az óvodákban is meg kell valami módon emlékezni az 1956-os magyarországi forradalomról, de lassan ember legyen a talpán, aki követni tudja az éppen „hivatalos” irányvonalat. Egy közkeletű kelet-európai mondás szerint „semmi sem olyan kiszámíthatatlan, mint a történelmi múlt”.
A történelemhamisításnak aztán mára könyvtárnyi irodalma keletkezett, különösen a Lajtától keletre, nem is beszélve arról, ami a Kárpátokon túl, az egykori Szovjetunióban zajlott. Hát ezért nem irigylem a történelemtanárokat, akiknek nyilvánvalóan meg kell felelniük a mindenkori hivatalosságoknak, miközben a tanárok többsége tudományként tekint a saját hivatására. Vannak ugyebár történelmi tények, évszámok, adatok, személyiségek, akik az eseményeket irányították, vagy csak részt vettek benne, vagy csak sodródtak az árral. És voltak olyanok is, akik ellentmondásos múltjuk ellenére a kritikus pillanatban fel tudtak nőni a feladathoz, vállalták a kihívást és akár az életük kockáztatásával is helytálltak, amikor kellett. Az ilyen emberek aztán előbb-utóbb bekerülnek a történelemkönyvek lapjaira is, már ha ezeket a történelemkönyveket később nem zúzzák be és írnak újakat helyettük, új mesével.
A mítoszok gyártása Magyarországon napjainkra ipari méreteket öltött, a mostani kormányzat és történelemhamisító gárdája egyszerűen nem tud mit kezdeni sem az 1956-os forradalommal, sem annak mártírrá vált miniszterelnökével, Nagy Imrével. Természetesen minden népnek szüksége van saját mítoszokra, akár saját eredetével kapcsolatban, akár történelmi hőseiről legyen szó. Ebben a vonatkozásban – sajnos nincs rá jobb szó – tort ülnek a sarlatánok, a mindenkor megfelelni vágyó hamisítók. Nem csak azért, mert ezzel úgy érezhetik, hogy megfelelnek a vezér elvárásainak, hanem azért is, mert ez nagyszerű megélhetést biztosít a számukra. Pénzt, paripát, egyetemi katedrát, kutató intézetet és publikálási lehetőséget.
1956-ot sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a kormányzati Magyarország és holdudvara. Hogyhogy fegyvert fogtak az emberek és fellázadtak a zsarnokság ellen? Hogyhogy egy szál puskával és benzines palackokkal mertek szembeszegülni a szovjet harckocsikkal, az orosz tankokkal Budapest utcáin? A mostani miniszterelnök is össze-vissza beszél, amikor 1956 ürügyén a „tűzszünet kiharcolásáról meg béketárgyalások kikényszerítéséről” szónokol.
Azt már látjuk, hogy 1956 hivatalos emlékezetét igyekeznek ugyanúgy mentesíteni Nagy Imre személyétől, ahogy a szobrát is eltávolították az éjszaka leple alatt a parlament közeléből. Igazán szimbolikus gesztus volt, hiszen egy historizáló Trianon-emlékmű másolata került a helyére, hirdetve, hogy az Orbán-rezsim inkább Horthy Miklós kormányzóban láttatja a történelmi elődjét, mint 1956-ban. Nyilván nem véletlenül, mert a mai, 2022-es valóságban egészen más és a Karmelita kolostor lakója számára igazán kényelmetlen jelentést kap az az egyszerű 56-os jelszó, hogy „Ruszkik, haza!”.
Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2022. október 22-ei adásában hangzott el.
