Az első húsz évre még lehet különféle mentségeket vagy kifogásokat találni, hogy a demokráciának nem voltak hagyományai, meg hogy mindent menet közben, szinte futólépésben kellett megtanulni. Tessék gondolkodni majd a rovásírásos-pacalpörköltes-szentistvános falunapon pálinkázgatva, hogy mi a helyzet az azóta eltelt tizennéggyel?
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában az …álomról? Ezúttal nem a viharos, mai éjszaka alatti álom hiányára, hanem sokkal inkább a magyarok közös álmára gondolok, vagy ha tetszik a közös víziójára. Pár nappal az augusztus 20-ai ünnep és a várható keresztény-nemzeti politikai giccsparádé előtt talán érdemes lenne elgondolkodni ugyanis arról, hogy vajon lesz-e még valaha ahhoz fogható közös álmunk, amit a mi nemzedékünknek 1989-90, a rendszerváltozás ígért. Hogy itt egyszer demokrácia lesz, szabadság, jogállam, tisztelik a magántulajdont, az otthon sérthetetlenségét, szabad lesz a szó és a vélemény, és egyáltalán, eljön az általános jólét.
Hát nem így lett. Az első húsz évre még lehet különféle mentségeket vagy kifogásokat találni, hogy a demokráciának nem voltak hagyományai, meg hogy korábban itt voltak a szovjetek és nem engedték. Meg hogy mindent menet közben, szinte futólépésben kellett megtanulni a kormányzástól kezdve a tőzsde működésén át egészen a média függetlenségéig.
Hanem az elmúlt tizennégy évre nincs felmentés. A százezreket sújtó középkori szegénységre, a kilátástalanságra éppúgy nincs mentség, mint az összeharácsolt közvagyonból épült svábhegyi palotákra, a hatvanpusztákra meg az adriai luxusjachtokra sem. Hozzáteszem, épeszű magyarázat sincs. Legfeljebb a költői kérdés a dalból: miért hagytuk, hogy így legyen?!
Erre is tessék gondolni majd a rovásírásos-pacalpörköltes-szentistvános falunapon pálinkázgatva, meg a Duna-parton az ősmagyar csodaszarvasos-turulos motívumokkal kirakott augusztus 20-ai ünnepségek és a többmilliárdos tűzijáték alatt, amelyek fénye biztosan bevilágítja a 38 fokos kórtermek sötétségét a közkórházakban is. Legfeljebb nővérke helyett majd papot kell hívni a betegekhez, hogy feladja az utolsó kenetet, mert papból valahogy jobban áll az ország, mint éjszakás nővérből…
Keresztet is vethetünk a szabadságra, mint például a Gellért-hegy tetején, a szabadság maradék emlékművénél. Onnan legalább a nőalakot még nem lopták el…
Hardy Mihály jegyzete az augusztus 15-ei Esti gyorsban hangzott el, a fenti lejátszóra kattintva meg is hallgathatják.