Az alábbi elemzés szerzője, Kocsis Tamás nyolcvanhat éves, ma is aktív, kétszeres Aranytollas újságíró; korábbi cikke: Németország, Európa: Merre Merkel után?
Első lépések…
Az orosz parlament mindkét háza a múlt héten mindössze egyetlen nappal azt követően ratifikálta a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló orosz–amerikai Új START-szerződés (START-3) öt évre szóló meghosszabbítását, hogy diplomáciai jegyzéket váltott Moszkva és Washington az éppen most lejáró szerződés 2026. február 5-ig tartó meghosszabbításáról.
Az orosz külügyminisztérium elfogadhatónak nevezte az utolsó érvényben lévő kétoldalú fegyverzetkorlátozási megállapodást, és a jogszabály tervezetét Putyin személyesen terjesztette be a parlament alsóházának, közvetlenül miután telefonon beszélt új amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel. Ezzel gyakorlatilag egyidőben pedig Putyin a davosi fórum alkalmából elmondott videóüzenetében „a helyes irányba tett lépésnek” nevezte a szerződés meghosszabbítását. Nem véletlen persze, hogy ehhez hozzátette: az ellentétek a világon továbbra is „spirálba csavarodnak”. Értsen ki belőle mindenki, amit akar…
Hszi Csin-ping kínai elnök gyakorlatilag ezzel egyidőben, a január végén – ezúttal a koronavírus világjárvány miatt videokonferencia formájában – megtartott davosi fórumon, kiszivárogtatott hírek szerint, az elhangzottnál keményebb beszédre készült. Mégis úgy alakult, hogy a nagy hangsúllyal a globalizáció, a szabadkereskedelem mellett érvelt. A többpólusú világrend hangsúlyozása is visszatérő gondolata volt. De hangsúllyal szólt a nemzetközi közösséget veszélyeztető erőkről, például éppen a világjárvány megfékezését lassító, „mérgező politika” megjelenéséről. De a lényeg lényegének tűnik, hogy Kína a trumpi időszaknál erőteljesebben azt kívánná érzékeltetni, hogy a nemzetközi rendszer új típusú megközelítését képviseli a világban.
Ami pedig az Egyesült Államokat illeti…
A Washington Post vezércikkben reméli, hogy Biden, az új kormányzat most megmutathatja, képes állni a szavát, és helyreállítja az amerikai vezetést a legfontosabb nemzetközi ügyekben. S teszi ezt úgy, hogy hogy ennek érdekében összehangolja lépéseit Európával és a többi partnerrel, köztük Japánnal és Indiával. Ez kimondva-kimondatlanul azt is jelenti, hogy Biden stratégiája Kína mozgásterének szűkítésére törekszik, annak tudatában, hogy Peking ezt a jövőben is különböző regionális együttműködési struktúrák erősítésével védené ki. Így nem kevesen a feszültségek bizonyos mértékű enyhülését várják ugyan az elnökváltást követően, de biztosak abban is, hogy a Biden vezette kormányzat egyes kérdésekben, legalábbis rövid távon, nem változtat jelentősen álláspontján. Ezt látszik igazolni az is, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter például hétfőn az NBC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában élesen kritizálta Kína Hongkongban alkalmazott intézkedéseit, s az átláthatóság hiányával vádolta Pekinget a koronavírus-járványt illetően.
Ennek jegyében érdemel figyelmet annak a Ian Burumanak, a Project Syndicate-ban megjelent elemzése, aki jó egy évtizede foglalkozott az emberi jogokkal a New Yorki Bard College-ban. Szerinte „Joe Biden nem karizmatikus, nincsenek korszakos gondolatai, nélkülözi a személyes varázst, mégis alighanem ő a megfelelő elnök az Egyesült Államok számára a mostani helyzetben… Roosevelt sem volt éppenséggel forradalmi vezető, az kapta feladatul a sorstól, hogy mentse meg az amerikai kapitalizmust. A sikerét annak köszönhette, hogy elegen bíztak a jó szándékában. Pont ezt várják Bidentől is: meg kell mentenie a demokráciát. És lehet, hogy ebben éppen a karizma hiánya lesz a legnagyobb segítségére. Hiszen közben árad belőle a tisztesség.”
Ennyit az elmúlt napok történéseiről. Ezek alapján nem látszik véletlennek, hogy a világ sajtójában, különböző megfogalmazásokban ugyan, de azt vélik látni, hogy szintet lépett az, amit nagyhatalmi sakkjátszmának szoktak nevezni.
A számok nem mindig mondanak igazat – különösképp, ha politikáról, sőt világpolitikáról van szó. A II. világháborút követően a Szovjetunió széthullásáig – a pesti utca nyelvén a három nagy Jaltájától az akkor már és még csak két igazán „nagy” Máltájáig – az egymást pusztítással fenyegető kétpólusú világot emlegettek: leegyszerűsítve Nyugatot és Keletet. Ám közben a valóságban létezett az a térsége a Földnek, amelyet harmadik világnak neveztek, sőt egy idő múlva felbukkant a negyedik világ is a gazdasági, politikai térképen.
A múlt század végétől ezeket helyettesíti a régi és új veszedelmekkel tarkított sokpólusú világ. Eközben viszont egyre világosabban kirajzolódik a világ folytatódó egymás közötti újrafelosztásának valóságos képlete: három világhatalom, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország erőteljes közreműködésével. Ehhez a trióhoz járul ezúttal a Glóbusznak az a nem kis térsége, amit feltörekvő világnak neveznek. S az sem kis ráadás, amelyik most is reménytelenül vár arra, hogy legalább „feltörekedhessen”, mint például – de nem csak – fekete Afrika.
A világhatalmak közben – egyre inkább úgy tűnik a szakemberek mind nagyobb része számára – kimondatlanul elfogadnának egy új világrendet: nem vitatják, hogy a nyugati féltekén érvényesüljenek az USA politikai, gazdasági, katonai érdekei. Eurázsia jó részén Moszkváé és Pekingé lehet a döntő szó. A Financial Times megfogalmazásában: „A Szovjetunióval szemben Kínát nem lehet feltartóztatni, egyszerre kell együttműködni, illetve versenyezni vele.”
Ebben a helyzetben kell Európának, benne az EU-nak a magának kell megtalálnia a stratégiai helyét a következő évtizedekre.
Ausztrália és Új-Zéland a sok pólus között láthatóan nem szerepel ezekben az osztozkodási tervekben. Afrika jövője meg továbbra is – sötét kérdőjel: aki kapja, marja, legyenek azok az egykori gyarmattartó hatalmak vagy újak, nem utolsó sorban pedig a szupranacionális világgazdasági óriások, bárhol van is a székhelyük.
Mindezek első lépések az amerikai elnökváltás után – talán jó irányba – ebben a kiélezett világpolitikai zűrzavarban. Biztos, hogy Pekingben épp úgy agyonelemzik ezeket, mint Moszkvában, Washingtonban és a sok pólusú világ más fővárosaiban. Budapesten is…
