Fotó: György Zsombor/Magyar Hang
Hadházy Ákos parlamenti képviselő január 5-i FB-posztjában adott hírt arról, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elutasította a köztévé Híradójának egy konkrét hírével kapcsolatos panaszát, „kiegyensúlyozottsági kérelmét”. Úgy hiszem, az elutasításon senki sem lepődik meg: Orbánék a médiahatóságot éppúgy megszállták, mint minden más olyan intézményt és hatóságot, amelynek elméletileg a kormánytól függetlenül, netán a hatalom ellensúlyaként kellene működnie. Így aztán ma már senki nem csodálkozik, ha a statisztikai adatok hirtelen igazolni kezdik a politikusok jóslatait, ha a rendőrség és az ügyészség nem nagyon firtatja a NER-lovagok piszkos ügyeit, ha a piackutatók objektív vizsgálódás helyett propagandaszólamokat szajkóznak, ha a reklámszakma a kormányközeli médiumokba önti a milliárdokat.
És persze ha a Médiatanács szemet huny a legarcátlanabb hírhamisítások felett is. Hogy most mégis fennakadtam a legújabb szolgalelkű megnyilvánuláson, annak az a magyarázata, hogy Hadházy hozzáférhetővé tette a fent említett határozat teljes szövegét is. Nos, ebből a dokumentumból vagy a szakmai hozzáértés teljes hiánya árad, vagy a feltétlen szervilizmus, netán mindkettő.
Az újságírás tankönyvei szerint például a hírszerkesztés egyik legfontosabb alapelve, hogy a híradásban meg kell jeleníteni az eltérő véleményeket, meg kell adni a lehetőséget minden érintettnek álláspontja kifejtésére, igénybe kell venni minden elérhető, megbízható információs forrást. A Médiatanács határozata semmibe veszi ezeket a követelményeket, amikor az elutasítás egyik legfőbb indokaként az írja, hogy „a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye nem értelmezhető úgy, hogy a médiaszolgáltatónak minden álláspontot meg kell jelenítenie”.
Ha egy témáról lenne húsz-harminc eltérő vélemény, akkor tényleg nem elvárható, hogy „mindet” ismertesse egy adott médium egy adott műsorában vagy cikkében. Ám ez a „minden” semmiképp nem adhat felmentést az esetben, ha két (azaz kettő) markánsan különböző nézőpont áll szemben egymással. A „minden” és a „semmi” közötti különbséget talán értelmező szótár nélkül is ismerhetnék a Médiatanács tisztelt (?) tagjai.
Hiteltelenség mint recept – Bár az ősi szólás szerint a hazug embert előbb érik utol, mint a sánta kutyát, a mi hazugjainkat ez egyáltalán nem érdekli. Mire rájuk égne valamely hamisságuk, már régen egy újabb kamuval etetik a nagyérdeműt.
A szakmai követelmények meglehetősen szigorúak a híradások valóságtartalmát illetően is: a hírek legyenek objektívek, pártatlanok, tényszerűek és tárgyilagosak. Mindez meglehetősen nyilvánvaló, hiszen hírekről és nem véleményekről van szó. E nyilvánvalóság ellenére a Médiatanács megengedte magának azt a mondatot, amely szerint „a tényszerűség kérdése kiegyensúlyozottsági eljárásban nem vizsgálható. A szerkesztői szabadság aránytalan korlátozásához vezetne, ha a tájékoztatásban megjelent információk korrekciója hatósági eljárás keretében vizsgálható és kikényszeríthető lenne”. A Médiatanács szerint tehát a szerkesztői szabadság odáig terjed, hogy akár abszolút hamis információkat is közölhetnek, s mint fentebb láttuk, az ellenvélemények teljes mellőzésével, egyoldalúan.
Bár a tizennégy oldalas határozat még tartalmaz néhány abszurd megállapítást, talán e két részlet is elégséges a lényeg bemutatására: a médiumokat felügyelni hivatott hatóság lelkesen asszisztál a kormányzati propagandát szajkózó, manipulatív, gyakorta kifejezetten hazug (félre)tájékoztatáshoz. Ráadásul mindezt nemcsak valamely ócska kis bulvárportálnál vagy az egyértelműen revolverlapoknál, hanem – hogy igazán súlyos legyen a helyzet – az állítólag közszolgálati, azaz névleg a teljes magyar nemzetet szolgáló médiumoknál is. Magyarország se nagyon megy előre, de a magyar média már megérkezett a múltba.
